Obamában bízva erősödött Nyugat-Európa

Vágólapra másolva!
Az európai befektetők pénteken bizalmuk jelét adták a gazdságösztönző lépéseknek, részben azért, mert amerikai társaik is így tettek, nem meglepőnek ítélve az egyébként láthatóan rossz foglalkoztatási adatot. Európában a banki részvényeken volt elsősorban érzékelhető a hirtelen támadt optimizmus.
Vágólapra másolva!

Ugyan nem napi csúcsa közelében, de 1,25 százalékos emelkedéssel 4281,98 ponton zárt a londoni tőzsde FTSE-100 mutatója. A banki papírok mellett a bányaipari részvények is támogatták emelkedését, az Anglo American például 6,2 százalékkal drágult. A bankok közül a Royal Bank of Scotland részvényének 9,1 százalékos emelkedése érdemel figyelmet. A nap nyertese lett a British Airways részvény 10,5 százalékos árfolyamemelkedéssel.

A frankfurti tőzsde DAX-30 indexe 4644,63 ponton végzett, csütörtökhöz képest 2,97 százalékos javulással. A befektetők elsősorban a járműipari részvények iránt érdeklődtek, tekintettel arra, hogy az ágazat javára mentőakciókat hajtanak végre a kormányzatok, beleértve a németet is. A BMW részvénye 11,6 százalékos, a Daimler 8,53 százalékos emelkedéssel zárt. A nap nyertese az Infineon chipgyártó lett: jóllehet negyedéves veszteségadatával azt jelezte, hogy súlyos válságban van, de takarékossági intézkedéseket is kilátásba helyezett.

Párizsban is úgy látják a befektetők, hogy az amerikai törvényhozásban végre útjára engedik Obama gazdaságélénkítő csomagját: a tőzsde CAC 40 mutatója 1,84 százalékkal emelkedve 3122,79 ponton végzett.