Veszélyben az élelmiszerellátás az agrárkamara szerint

Vágólapra másolva!
A magyar állattenyésztés jelentős része teljesen leépülhet 2010-2012 között, ami a magyar lakosság élelmiszerellátását is veszélyezteti - állítja Forgács Barna, a Magyar Agrárkamara elnöke.
Vágólapra másolva!

A Magyar Agrárkamara arra számít, hogy az Alkotmánybíróság mihamarabb dön az egységes mezőgazdasági támogatási rendszerről (SPS) szóló törvényről, és az mielőbb hatályba léphet.

A kamarai elnök szerint a rendszer bevezetésének elmaradása a következő négy évben csak a tejtermelés, a juhágazat és néhány speciális növényi termék - dohány - előállítói számára mintegy 130-140 milliárd forint veszteséget jelente, ami gyakorlatilag a teljes leépülésükkel járna. Ezt pedig az egész magyar mezőgazdaság, a vidéki foglalkoztatás megsínylené az elnök szerint.

Az Országgyűlés már a múlt év őszén elfogadta az SPS bevezetéséről és működtetéséről szóló törvényt. Sólyom László köztársasági elnök azonban nem írta alá, normakontrollt kérve tavaly november 14-én átadta az Alkotmánybíróságnak.

A köztársasági elnök azért kért alkotmányossági vizsgálatot, mert szerinte az új támogatások kiszámításának alapjául szolgáló 2006. év kijelölése sérti az alkotmányt, a visszaható hatályú jogalkotás tilalmára vonatkozó alkotmányossági elveket. Sólyom László szerint sérülnek a földtulajdonosok jogai, a szerzett jogok védelmének elve is.

A kamara szerint a bázis év azért 2006, mert a 2007-2013 közötti uniós költségvetési és agrártámogatási időszak alapja is ez. Magyarország most is a 2006. évi alapon számolja ki a jelenlegi SAPS-rendszer támogatásait. A gazdálkodók, földtulajdonosok és bérlők elfogadták ezt, természetes számukra - teszik hozzá.

A kamaránál úgy véli, az SPS bevezetése egyértelműen felfelé húzná a földek értékét Magyarországon. A hazai termőföld árának növekedése pedig nemzeti érdek, amint az is, hogy tartós, kiszámítható kapcsolat jöjjön létre földtulajdonos és a mezőgazdasági termelés java részét végző bérlők között - hangsúlyozzák.