Jelentősen csökkent export és az import

Vágólapra másolva!
A múlt évben 24 milliárd forint többlet keletkezett a külkereskedelmi mérlegben, ami 54  milliárd forinttal kedvezőbb az egy évvel korábbi adatnál. A decemberi adatok egyébként jelentős forgalomcsökkenésről és a mérleg minimális javulásáról árulkodnak.
Vágólapra másolva!

Decemberben a magyar kivitel értéke 1163 milliárd forintra (4,37 milliárd eurót) rúgott, az importé pedig 1186 milliárd forintot (4,44 millió eurót) tett ki.

Euróban számolva az export 17, a behozatal 18 százalékkal csökkent 2007 decemberéhez viszonyítva - közölte első becslését a Központi Statisztikai Hivatal. A külkereskedelmi mérleg decemberben 24 milliárd forint - 76 millió euró - passzívumot mutatott, vagyis éves összevetésben az egyenleg 10 milliárd forinttal - 53 millió euróval - javult.

A decemberi adatok alapján a múlt évben összesen 18 288 milliárd forint (72,7 milliárd euró) exporttal szemben 18 265 milliárd forint (72,7 milliárd euró) import állt, így mind a kivitel, mind a behozatal euróértéke több mint 5 százalékkal növekedett. A külkereskedelmi mérleg 24 milliárd forint (33 millió euró) aktívumot mutatott, az egy évvel korábbi mérlegnél ez 54 milliárd forinttal (153 millió euró) jobb adat.