Vágólapra másolva!
Tavaly mintegy 11 százalékkal nőtt a cégcsődök száma Nyugat-Európában, több mint 150 ezer csődöt regisztráltak. Az idén a növekedés elérheti a 13 százalékot - állítja a Creditreform német gazdasági tanácsadó.
Vágólapra másolva!

Kedden közzétett jelentése szerint 2008-ban megváltozott a 2005 óta tartó csökkenő irányzat.A vállalati csődök hulláma még nem érte el teljes magasságát tavaly a legtöbb európai országban - állítja a Creditreform. A csődök számának növekedése az idén minden európai országra jellemző lesz - teszi hozzá.

Tavaly csak Hollandiában, Luxemburgban és Svájcban csökkent a cégcsődök száma. A legnagyobb európai gazdaságban, Németországban, 2,2 százalékos volt a növekedés. A legrosszabb statisztikát tavalyról Spanyolország mutatta: itt a csődök száma 139 százalékkal nőtt.

A csődök elsősorban a szolgáltató szektort uralták Európában: itt 36 százalékot ért el számukban a növekedés, nagyobb arányú volt, mint az építőiparban. A csődök következtében 1,4 millió ember vesztette el állását Nyugat-Európában 2008-ban.

Korábbi hírek szerint majdnem háromnegyedével (74 százalékkal) ugrott meg a nyilvános tőzsdei forgalomban részt vevő amerikai cégek csődjeinek száma tavaly. Kutatóintézeti kimutatás szerint 136 cég kért csődvédelmet, tavalyelőtt a számuk 78 volt.

Az amerikai tőzsdei cégcsődök összesen 1,16 ezer milliárd dollárnyi vagyont érintettek, ugyanis a csődvédelmet kért cégek között pénzügyi nagyvállalatok is akadtak, pont egy tucatnyi, köztük a legnagyobb a Lehman Brothers volt.

Ugyanakkor Japánban 33 tőzsdei cég került tavaly hasonló helyzetbe, a világháború óta a legtöbb. A csődbejelentések teljes számában, ami sok ezerre rúgott, 11 százalékos volt a növekedés 2007-hez képest - hasonlóan Nyugat-Európához - , az utóbbi nyolc évben a legnagyobb arányú.