Vágólapra másolva!
Jelentős, 2,625 milliárd eurós veszteséget jelentett a belga KBC bank a tavalyi negyedik negyedévről kisebbségi részesedések nélkül, de azt is megerősítette, hogy anyaországában, valamint első számú célrégiójában, Közép- és Kelet-Európában továbbra is erős versenypozíciók kiépítésére törekszik.
Vágólapra másolva!

A KBC - Magyarországon a Kereskedelmi és Hitelbank csoport (K&H) tulajdonosa - csütörtökön tette közzé tavalyi eredményeit, több tekintetben megerősítve az év elején már kiadott előzetes adatokat.

A veszteségsorozat már a harmadik negyedévben kezdődött, 906 millió eurós mínusszal, ez volt az első negyedéves veszteség a csoport történetében. 2007-ben az utolsó negyedévben 708 millió eurós adózott eredményt ért el a csoport.

Tavaly egész évben 2,484 milliárd euró lett a vesztesége adó után, a 2007-es, 3,281 milliárdos adózott eredmény helyett. A tavalyi eredményt nettó 4,8 milliárd eurós veszteség terhelte a befektetésekből és kereskedelmi pozíciók pénzügyi válsággal összefüggő értékleírásából, illetve felszámolásából. Ilyen, egyszerinek minősített tételek nélkül 2,27 milliárd euró lett volna az adózott eredmény.

A vezérigazgató szerint a válság a hibás

Sajtóközleményében André Bergen, a bank vezérigazgatója leszögezte, hogy a KBC pénzügyi helyzete továbbra is rendkívül szilárd. Hozzátette, hogy az intézet fontos intézkedéseket tett a költségek korlátozása és a kockázatok csökkentése érdekében.

A veszteségeket a bank a nemzetközi pénzügyi válsággal indokolta. Bergen azt mondta, hogy Kelet-Európában a nem teljesítő kölcsönök tavaly átlagosan 0,73 százalékpontos szintjével a kockázatokkal összefüggő költség "ésszerű" szinten maradt. Kiemelte: " ez volt a helyzet Magyarországon is, amelyre kölcsönzésünknek csak 4 százaléka jut". Összehasonlítható alapon a teljes hitelállomány 25 százalékkal nőtt tavaly a térségben. Jóllehet a hitelezésből eredő veszteségek növekednek, és a hitelezés növekedése lassulhat a következő negyedévekben, "úgy véljük, hogy a KBC jól helyezkedik, kockázata olyan országokban összpontosul, amelyekben az átlag szintjén kisebb a kockázat a gazdasági lassulás ellenére", mondta a vezérigazgató. Belgiumon és a kelet-európai térségen kívül pedig a bank visszafogta kölcsöntevékenységét, és befektetéseit is jelentősen korlátozta, hangsúlyozta. Szerinte tehát a közép-kelet-európai térség kockázata kicsi.

Tőkeinjekcióra volt szükség, leminősítés lett az eredmény

Ősz óta a KBC összesen 5,5 milliárd eurónyi tőkeinjekciót kapott a belga központi és tartomány hatóságoktól, de ennek fő célja az volt, hogy megerősítsék a bank iránti bizalmat. Az intézet részvényei tavaly ugyan jelentős mértékben csökkentek, de Bergenék megítélése szerint a bank továbbra is "jó pozícióban állja a recesszió viharait".

December elején a Fitch Ratings európai hitelminősítő egy fokozattal rontotta a bank hosszú távú osztályzatát, arra hivatkozva, hogy a romló környezetben további portfolió-leírásokra lehet szükség. A magyarországi érdekeltség besorolása nem változott.