Vágólapra másolva!
Megkezdődött a világ hét legfejlettebb ipari országa pénzügyminiszterének római értekezlete.
Vágólapra másolva!

A szombaton záródó tanácskozás középpontjában a globális gazdasági válság és az erre adandó közös válasz, továbbá a protekcionizmus elleni harc áll majd. Szóba kerül az is, hogy miként lehet mérsékelni a válság hatását a legszegényebb országok esetében.

Bejelentések várhatóan csak szombaton lesznek. Megfigyelők szerint azonban nagy meglepetés lenne, ha konkrét megállapodások születnének. Erre valószínűleg a szélesebb körű, több országok tömörítő G20-ak áprilisi üléséig kell várni.

A római megbeszélés kapcsán több szakértő annak a véleményének adott hangot, hogy a G7 már nem megfelelő fórum arra, hogy választ adjon a globális kihívásoknak. Azon ugyanis nem vesznek részt olyan országok, mint a világgazdaságban egyre nagyobb szerepet játszó Kína, vagy mások mellett India.