Sokéves mélységbe jutott az OTP

Vágólapra másolva!
Rekordmélységbe zuhant az OTP árfolyama a kedd délelőtti kereskedésben. Három óra után két perccel 2011 forintért kötöttek üzletet a bank papírjaira, ezzel megdöntve a legutóbbi, januári 2156 forintos rekordot. A több mint 10 százalékos esés miatt a részvények forgalmát szüneteltették, azóta még 3 százalékot esett a bankpapír értéke. A Bloomberg szerint a zuhanást az váltotta ki, hogy a UBS svájci óriásbank elemzője eladásra javasolta a papírt.
Vágólapra másolva!

Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline vezető elemzője szerint nap közben nem érkezett nagy, megrengető hír, a pénzügyi szektor gondjai érzékelhetőek Magyarországon is. A Moody's hitelminősítő intézet reggel megjelent értékelése szerint a nyugati bankok leányvállalatai számára azok a kelet-európai országok jelentenek nagyobb kockázatot, amelyek jelentős külső adósságot halmoztak fel, a hitelminősítő intézet ide sorolta Magyarországot is.

Lemínősítette az OTP-t a UBS és a Credit Suisse is. A nyugat-európai nagybankok kénytelenek feltőkésíteni keleti leányvállalataikat, ez nem vet jó fényt a régióra. Sarkadi Szabó szerint nincs egy jól elkülöníthető szereplő a piacon, "mindenki elad".

Az elemző szerint az OTP-re nézve negatív hangulati elemként hat az is, hogy több befektetőház leminősítést jelentetett meg a magyar pénzintézetre vonatkozóan kedden. Nem segíti továbbá a részvénypiacot a gyengülő forint sem, az euró jegyzése reggel már 308 forint fölött járt.

A kormány hétfőn bejelentett gazdasági intézkedései az elemző szerint semleges, esetleg negatív hatással lehetnek a részvénypiacra. A javaslat nem tartalmaz olyan érdembeli lépéseket, amire reagálnia kellene a piacnak - fejtette ki. Sarkadi Szabó Kornél szerint csupán adminisztratív adó-átcsoportosításról van szó, ami legfeljebb a lakosság egyes rétegeinek terheit mérsékli.