Vágólapra másolva!
Négynapos munkahét bevezetésével reagál a rendelésállomány csökkenésére a Grundfos, amelynek Tatabányán és Székesfehérváron is van üzeme.  
Vágólapra másolva!

Négynapos munkahét bevezetését tervezik március 1-től a szivattyúkat és villanymotorokat gyártó Grundfos Kft. tatabányai és székesfehérvári gyárában, mivel 20 százalékkal csökkentek a megrendelések - mondta csütörtökön az MTI érdeklődésére a dán tulajdonban lévő vállalat ügyvezetője.

"A válság hatásait nem elbocsátásokkal szeretnénk ellensúlyozni, a négynapos munkahetet előreláthatólag három hónapig tartjuk fent. Erről a dolgozókkal meg kell egyeznünk és bízom abban, hogy ők is a munkahelyek megtartását részesítik előnyben" - tette hozzá Török László. A társaságnál október közepétől már nem vettek fel új alkalmazottat és nem hosszabbították meg a lejárt szerződéseket sem, így ezért és a természetes elvándorlás miatt a mintegy kétezres létszám mára már 1900 fő alá csökkent.

Török László bízik abban, ha a válság nem mélyül tovább, 3-6 hónap alatt visszaállhatnak a mostani létszámnak megfelelő kapacitásra, és ezt segítheti az új gyártmányok tavaszra tervezett beindítása is.