Vágólapra másolva!
A cseh nyugdíjalapok nyeresége tavaly több mint 700 millió koronával, azaz 7 milliárd forintnyi összeggel apadt, de még így is 3,7 milliárd korona közelében volt.
Vágólapra másolva!

Az ilyen alapokba elhelyezett pénzek hozama kisebb volt a 2007. évinél és növekménye még az inflációt sem érte el, esetenként 1 százalék alatti lehet. 2007-ben a hozam az infláció felett volt 2-3 százalékkal.

Az alapok szövetsége szerint a múlt évben az alapok tagjainak száma 334 ezerrel nőtt. A növekedés aránya elmaradt valamivel a 2007. évitől, de a tagi létszámnövekedés azt jelzi, hogy az alapokat stabilitás jellemzi és az ügyfelek szolgáltatásaik iránt bizalommal vannak. Nem véletlenül alaptag az aktív lakosságnak mintegy 60 százaléka. Ma tíz nagy alap működik az országban, egykor 44 volt a számuk.

Az ügyfélszámlákon felhalmozott összeg 2007. végén 162 milliárd, a múlt év végén 186 milliárd korona volt.

A nyugdíjalapok pénzének787,8 százaléka volt kötvényekben és mindössze 3,1 százaléka részvényekben 2008. harmadik negyedének végén.