Gyurcsány módosítaná a PSZÁF-törvényt

Vágólapra másolva!
Haladéktalanul kezdeményezi a Pénzügyi Felügyeletek Állami Szervezetéről (PSZÁF) szóló törvény módosítását Gyurcsány Ferenc miniszterelnök - közölte a kormányszóvivő pénteken.
Vágólapra másolva!

Daróczi Dávid az MTI-nek elmondta: ezzel a felügyelet lehetőséget kapna arra, hogy ha szükségesnek ítéli, átmenetileg felfüggeszthesse vagy megtilthassa az úgynevezett short ügyleteket a piacokon.

Az úgynevezett "shortolás" részvényeladást jelent a részvények előzetes birtoklása nélkül. Az árfolyamesésre játszó spekulánsok eladási pozíciót vesznek fel rövid határidőre, arra számítva, hogy visszavásárláskor alacsonyabb lesz az árfolyam. Az ilyen befektető sok esetben végig birtokon kívül marad: meg sem vásárolja, hanem a tényleges részvénybirtokostól az ügylet zárásáig kölcsönzi az eladott részvénycsomagot.

Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) szóvivője az MTI-nek nyilatkozva emlékeztetett: a felügyelet a tavaly őszi tőkepiaci fejleményekre valamint az Európai Értékpapír Szabályozók Bizottsága (CESR) kezdeményezésére reagálva 2008 szeptemberében külön adatszolgáltatási kötelezettséget rendelt el a tőzsdei short eladási ügyletekre vonatkozóan, amit az idén is fenntartott.

Már bővített az adatszolgáltatás

Ennek értelmében a pénzügyi szolgáltatóknak a tőzsdére bevezetett részvények esetében naponta be kell jelenteniük minden olyan, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) rendszerében teljesült short eladási ügyletet, beleértve a napon belüli ügyleteket is, amelyben a részvények darabszáma eléri vagy meghaladja az adott értékpapír BÉT-re bevezetett teljes részvénymennyiségének 0,01 százalékát.

A CESR tagjainak zöme tavaly megszigorította a short eladási ügyletek kezelését, így például elrendelték a monitorozást, az ügyfelek fokozott tájékoztatását, s egyes országokban - Angliában és Németországban - ideiglenesen be is tiltották a short ügyleteket.

Elemzők: felesleges a short felfüggesztése

A short ügyletek felfüggesztése önmagában elégtelen eszköz a részvényárfolyamok esésének megfékezésére, amelyeket alapvetően nem a spekuláció, hanem a recessziós gazdasági környezet vált ki - vélekedtek az MTI által pénteken megkérdezett elemzők.

Dobár Péter, a CIB Közép-Európai Nemzetközi Bank Zrt. elemzője úgy vélte, hogy nagy árfolyamesések ugyan átmenetileg elkerülhetők a short tilalmával, ám a nemzetközi példák, így a brit és az amerikai kísérletek is azt bizonyítják, hogy az intézkedésnek hosszú távon nincs jelentősebb hatása.

Oroszországban egyszerűen bezárták a tőzsdét, amikor az árfolyamok túl nagyot estek, ám érdemben ez sem mérsékelte a lejtmenetet - mutatott rá az elemző.

A CIB elemzője elmondta azt is, hogy Magyarországon a short ügyletek olyan formájára van lehetőség, amelyben az értékpapír kölcsönvétele előzi meg annak eladását, azaz az ügylet mögött értékpapír-fedezet áll.

A tiltás nem állítja meg az esést

Kondrát Zsolt, az MKB Bank Zrt. vezető elemzője úgy vélekedett, hogy noha a short tilalmával elvileg ki lehet küszöbölni a spekuláció által előidézett, pánikszerű esést, a jelenlegi recessziós világgazdasági környezetben azonban önmagában ezzel nem állítható meg a részvényárfolyamok esése. Másrészt még ha hatásos lenne is a felfüggesztés bevezetése, az intézkedésnek várhatóan akkor sem lenne jelentős makrogazdasági hatása, hiszen Magyarországon a tőzsde nem bír akkora nemzetgazdasági súllyal, mint más európai, illetve régiós gazdaságban.

Az MKB vezető elemzője megemlítette azt is, hogy a spekulánsok amellett, hogy növelhetik az árfolyamok ingadozását, egyúttal forgalmat is generálnak a piacokon. Tovább árnyalja a short ügyletekről alkotott képet az a tény, hogy amikor elkezdik fedezni az ilyen ügyletekből származó kitettséget, az felfelé hajtja az árfolyamokat. Kondrát Zsolt összességében nem vár jelentős hatást a bejelentéstől. "Hiú ábránd az a várakozás, hogy a short sale tilalma fogja megállítani az árfolyamok esését" - fogalmazott.

Londonban és New Yorkban megtiltották a shortot

A londoni Cityben szeptember 19-én lépett érvénybe az utóbbi évtizedek legradikálisabb piaci rendteremtő intézkedése, amellyel a brit pénzügyi szolgáltatási felügyelet (FSA) ideiglenesen megtiltotta a befektetőknek új short - vagyis árfolyamesésre spekuláló - pozíciók felvételét, illetve a már meglévő ilyen nettó pozíciók aktív továbbépítését a tőzsdén jegyzett pénzügyi vállalatok részvényeiben. Az intézkedés 120 napra szólt, vagyis hatálya január 16-án lejárt.

A londoni City után a New York-i tőzsdén is betiltották a pénzügyi szektor részvényeivel való short kereskedéseket, amelyek kezdeményezői a gyors árfolyamesésből húznak hasznot. Az amerikai tőzsde- és értékpapír-felügyelet (SEC) rendkívüli intézkedésként rendelte el a tőzsdén jegyzett 799 pénzügyi cég részvényeinek úgynevezett short (rövid) eladásait a befektetők és a piacok védelmében.