Adósságba veri a győri kórház a megyét

Vágólapra másolva!
Tovább csökkenő állami normatívák, több mint 1,8 milliárd forint tervezett költségvetési hiány, amelyet hitelből kénytelen finanszírozni a megye - többek között ezek határozták meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat ez évi költségvetésének elkészítését.
Vágólapra másolva!

Szakács Imre, a megyegyűlés elnöke, a költségvetés első olvasatának pénteki tárgyalásakor elmondta, a legnagyobb gondot az okozta az önkormányzat idei költségvetésének elkészítésénél, hogy az előírt kötelező feladatok ellátását a jelenlegi állami normatívák nem finanszírozzák megfelelően.

Egyik oldalon az állam kötelező feladatként előírja például szociális otthonok, gyermekvédelmi és oktatási intézmények, közgyűjtemények működtetését, ugyanakkor ezekhez nem biztosít kellő forrásokat. A központi támogatás idei összege 145,5 millió forinttal kevesebb az előző évinél.

Az elnök beszámolója szerint a megye a 2009. évi költségvetésében a tervezett hiány mintegy 1,83 milliárd forint, amit hitelből finanszíroznak. Ráadásul e hitelből több mint 845 millió forintot működési célokra kénytelen fordítani az önkormányzat, s 338,6 millió jut fejlesztésekre. Szakács Imre szerint a korábbi években a hitelekből még jelentős részben fejlesztéseket tudtak finanszírozni, ez az arány mostanra megfordult.

A fejlesztési kiadásoknál a legnagyobb feladat a megye számára, hogy a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház tervezett több mint 10 milliárd forintos, jelentős részben európai uniós forrásokból finanszírozott tervezett beruházásához biztosítsa a szükséges 1,27 milliárdos önrészt. Ebből az idei évben 316 milliót kell kifizetni, az összeg többi része a beruházás megvalósulásának ütemében áthúzódik 2010-re.

A Győr-Moson-Sopron megye költségvetése 2009-ben mintegy 18,9 milliárd forint bevétellel számol, amelyet még kiegészít az említett hitel. Így a bevételek főösszege, 20,1 milliárd forint. A kiadási oldalon pedig mintegy 18,7 milliárdos működési költség szerepel, amelyhez 353,7 millió forint falhalmozási kiadás társul.