Kormánytámogatással egyesül két bank

Vágólapra másolva!
A francia kormány 2,5-5 milliárd eurós tőkeinjekciót nyújt az ország leendő második legnagyobb bankjának, amely a Caisse d'Epargne és a Banque Populaire egyesüléséből jön létre, jelentette be hétfőn Christine Lagarde francia gazdasági miniszter.
Vágólapra másolva!

A kormány sürgetésére az egyesülés bejelentése már a héten, várhatóan csütörtökön esedékes. A Caisse d'Epargne és a Banque Populaire fúziójából létrejövő óriásbank 98 ezer embert foglalkoztat nyolcezer fiókjában, és összesen 35 millió ügyfele lesz.

A két intézmény együtt a második legnagyobb francia bankká válik. Stratégiai méretet adnunk a csoportnak - hangsúlyozta a miniszter az Europe 1 kereskedelmi rádiónak nyilatkozva.

Elemzők szerint az egyesülés fő célja megmenteni a franciák által legkedveltebb megtakarítási betétet, az úgynevezett Livret A-t és magát a Banque Populaire-t, amely csütörtökön készül bejelenteni a tavaly felhalmozott kolosszális veszteségének összegét.

Mindkét bank nehézségei részben leányvállalatuk, a Natixis több mint 2,5 milliárd eurós veszteségének tudható be.

Lagarde azt is elmondta, hogy az állam 2,5-5 milliárd euró közötti, kiegészítő alárendelt kölcsönt kíván nyújtani az egyesülő bankoknak. A tőkeinjekcióért cserébe az állam a részesedésének, 15-20 százaléknak megfelelően helyet kap vagy az igazgatótanácsban vagy a felügyelőbizottságban.

A hétvégén a francia sajtóban kiszivárgott az az ellenzék által nyíltan bírált hír, hogy az új bankcsoport elnöke Francois Pérol lesz, aki jelenleg az elnöki hivatal helyettes főtitkára és Nicolas Sarkozy államfő elsőszámú gazdasági tanácsadója. Ezt azonban Lagarde a "piaci pletykának" minősítette, és nem kívánta kommentálni.

A francia kormány a pénzügyi válság kezdetén már egyszer felajánlott 10,5 milliárd eurót az ország hat legjelentősebb bankjának. Ebből a Caisse d'Epargne 1,1 milliárd és a Banque Populaire 950 millió euróhoz jutott tavaly decemberben.