Vágólapra másolva!
A fizetésképtelenség elkerülése érdekében újabb német tartományi bank részesült kedden állami segítségben. Ezúttal két észak-német tartomány, Schleswig-Holstein és Hamburg közös bankja, a HSH Nordbank jutott összesen 13 milliárd eurót kitevő tartományi kormányzati segítséghez, hogy ily módon kerüljék el a pénzintézet csődjét.
Vágólapra másolva!

A segélynyújtásban a két fő tulajdonos, Schleswig-Holstein és az önálló tartomány Hamburg miniszterelnöke, Peter Harry Carstensen és Ole von Beust állapodott meg. Az egyezmény értelmében a súlyos pénzügyi nehézségekkel küszködő közös tartományi bank 3 milliárd eurós közvetlen pénzügyi támogatásban részesül, míg a két tartományi kormány a bank pénzügyei, illetve az esetleges hitelkockázatok felett további 10 milliárd euró értékben biztonsági garanciát vállalt.

A mentőöv a HSH Nordbank számára az utolsó lehetőséget jelentette, korábban ugyanis az állami bankfelügyelet úgy foglalt állást, hogy e nélkül - a megfelelő saját tőke hiányában - a bank bezárásra kényszerül. Az állami bankfelügyelet korábban ugyancsak egy 30 milliárd eurót kitevő garanciavállalást helyezett kilátásba a HSH Nordbank számára, követelte ugyanakkor a saját tőke emelését. Értesülések szerint a HSH Nordbank adósságai megközelítették a 4 milliárd eurót.

A segélynyújtás következményeként a bank kilátásba helyezte alkalmazotti állományának folyamatos csökkentését és tevékenységi körének szűkítését. A tartományi miniszterelnökök ugyanakkor feltételül szabták a vezető menedzseri fizetések korlátozását is. Korábban a bajor tartományi bank, a BayernLB is hasonló segítségben részesült.