Brit csomagnak örül Európa

Vágólapra másolva!
A nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön erősödéssel kezdtek, néhány vállalati eredmény és a csütörtökön induló, legújabb a brit bankmentő program miatt.
Vágólapra másolva!

A londoni börzén a Royal Bank os Scotland papírjait keresik a befektetők. Bár a bank 24,1 milliárd fontos tavalyi veszteségről számolt be, ami rekord a brit gazdaságtörténetben, mégis 26 százalékkal emelkedett az árfolyama az első órában.

A elképesztő drágulás oka, hogy a cég közölte, 325 milliárd fontnyi "mérgezett pénzügyi eszközt" helyez át a brit kormány csütörtökön induló, 500 milliárd font értékű programjába. A szerdai gyengélkedés után jól szerepelnek a távközlési részvények, miután a spanyol Telefónica közölte, hogy fenntartja jövő évi profitcélját.

A legmegbízhatóbb európai részvények indexe, az FTSEurofirst 300 1,2 százalékos nyereséggel kezdett, az első óra vége felé 1,6 százalékos nyereségnél tartott. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, a Footsie egy óra alatt 2,6, a frankfurti DAX 2,3, a párizsi CAC pedig 2 százalékos pluszt ért el.