Vágólapra másolva!
Az 1933-as nagy válság kutyafüle volt ahhoz képest, amivel most szembenézünk - mondta Gyurcsány Ferenc Miskolcon, mintegy félezer ember előtt megtartott fórumán, csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A kormányfő azt mondta: ennek a válságnak jelenleg csak "ízlelgetjük a hatását", és bár túl vagyunk az első sokkon, a "végét még nem látjuk". Ma nincs olyan ember a világon, aki tudná, hogy ennek a válságnak mikor lesz vége; ebből a válságból egyetlen egy ország, egyetlen egy szektor sem tudja kivonni magát, és "egyetlen egy család sem" - fogalmazott a miniszterelnök.

Ezt a válságot nem Magyarország csinálta - szögezte le Gyurcsány Ferenc, hozzátéve: a mostani válság mögött nem Magyarország van, "ezt a válságot kaptuk, importáljuk, ez külföldről jön, mint az influenza".

A válság igazi nagy problémája az, hogy veszélybe kerülnek a munkahelyek. Aki megússza annyival, hogy nem emelkedik a jövedelme, az a legszerencsésebb, ha valakinek megszűnik a munkahelye, az a legnagyobb baj - fogalmazott.

A válság végső soron mindenkit érint, munkaadót, munkavállalót és az államot is, "hiszen kevesebb adó folyik be" - mondta a miniszterelnök, hozzátéve: lényegében valamennyien ugyanabban a cipőben járunk; kevesebb a jövedelem, miközben még több kellene, hogy védekezni tudjunk.

A gazdasági válság kivédésében együtt kell működni, nem egymással vitatkozni, a belső harcokkal foglalkozni, mert különben az ország gyenge lesz, nem lesz képes arra, hogy erejét a védekezésre fordítsa - hangoztatta Gyurcsány Ferenc.

Mint mondta, az elmúlt húsz évben soha nem volt olyan szükség együttműködésre, mint most, a válságban egyetlen kérdés van: "hogyan tudjuk megvédeni a nemzeti érdeket".