Lenyomta az olajárat a katasztrofális GDP-adat

Vágólapra másolva!
Csökkent a kőolaj ára Londonban és New Yorkban pénteken - három napi emelkedés után - elsősorban arra az adatra, hogy a vártnál nagyobb mértékben esett az amerikai GDP a tavalyi utolsó negyedévben.
Vágólapra másolva!

A kőolaj ára februárban mintegy 5 százalékkal nőtt. Tavaly június óta egyébként nem emelkedett havi szinten az energiahordozó ára.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj 16 cent csökkenéssel 46,35 dolláron zárt Londonban áprilisra. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta hordónkénti ára 46 centtel 44,76 dollárra süllyedt a New York-i árupiacon (NYMEX) áprilisra.

Az Egyesült Államok gazdasága éves szinten 6,2 százalékkal zsugorodott a tavalyi negyedik negyedévben - közölte pénteken az amerikai kereskedelmi minisztérium a korábbi 3,8 százalékos előzetes GDP-csökkenési becslést erősen felülvizsgálva. Az elemzők 5,4 százalékos GDP-csökkenés bejelentését várták.

Az OPEC tavaly szeptember óta bejelentett napi 4,2 millió hordó termeléscsökkentésének a hatása, valamint az a hét közepén ismertetett adat, hogy heti szinten hanyatlott az amerikai benzintartalék, összességében közel 13 százalékkal emelte a kőolaj árát a héten.