Agresszív bankmentésről beszél a Fed-elnök

Vágólapra másolva!
Újabb agresszív lépésekre lehet szükség az amerikai bankok megmentésére, lehet, hogy ki kell terjeszteni a tavaly elfogadott 700 milliárd dolláros bankmentő csomagot - jelentette ki Ben Bernanke, a szövetségi tartalékbankrendszer, a Fed elnöke kedden Washingtonban.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

Bernanke közölte: akár azon az áron is újabb segítséget kell nyújtani a pénzintézeteknek, hogy a költségvetési hiány az egekbe szökik. "A pénzügyi stabilitás elfogadható szintje nélkül nem lesz fenntartható felépülés" - szögezte le a jegybank szerepét betöltő Fed elnöke egy kongresszusi meghallgatáson. Helyzetértékelése szerint jóllehet tavaly ősz óta a pénzügyi szférában fejlődés ment végbe, "többet kell tenni".

Barack Obama 3,55 billió dollárra rúgó, októbertől érvényes 2010-es költségvetésében - amelyet a kongresszusnak még jóvá kell hagyni - 750 milliárd dolláros készenléti keret szerepel a bankok kisegítésére. Bernanke közölte: az, hogy szükség lesz-e ennek a keretnek a felhasználására, a bankoknál jelenleg zajló terhelési próba eredményétől, valamint a gazdasági helyzet alakulásától függ.

A Fed elnöke azt mondta, hogy a kormány lehetőség szerint el szerette volna kerülni a második világháború óta valószínűleg legnagyobb GDP-arányos államháztartási hiány kialakulását, de hozzátette: "gazdaságunk és pénzügyi piacaink rendkívüli kihívásokkal néznek szembe" és a mostani mérsékeltebb fellépés végső soron többe kerülne.

"Inkább most lépjünk határozottan, hogy megoldjuk a gazdasági gondokat, az alternatíva egy elhúzódó stagnálás lenne"; a költségvetési hiány tovább duzzadna, a munkanélküliség növekedne és a veszélybe kerülnének a jövedelmek "hosszabb időre" - mondta a Fed elnöke.