Sokat akasztottak a bukott bank vezetői

Vágólapra másolva!
A tavaly csődöt jelentő bankok listája elég hosszú az Egyesült Államokban, ám a Merrill Lynchet mindenki a legnagyobb vesztesek közé sorolja. A cég vezetői ennek ellenére busás pénzeket akasztottak, a 11 legfelső szintű vezető például összesen 10 millió dollár prémiumot kaszált - írja a MarketWatch a Wall Street Journalre hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A felsővezetők premizálását már Barack Obama amerikai elnök is kritizálta, mondván, akik állami segítségre kényszerülnek, azok ne prémiumokat fizessenek ebből. A Merrill Lynch azonban már tavaly lehúzta a rolót, így maximum csodálkozni lehet azon, hogy a 11 legnagyobb fejes között miért (és miből) került kiosztásra 10 millió dollár prémium.

Pedig a vezéreknek alighanem a kiosztott extrák nélkül is volt mit a tejbe aprítani. Peter Kraus volt vezérigazgató például 29,4 millió dollárt keresett a 2008-as év során, ezzel pedig átlag fölött vette ki a részét a vezérkari top 10 között kiosztott 209 millió dollárból, ám így is csak bronzérmes a prémiumlistán.

Akik a nagyfőnököt is megelőzték

Második helyen találjuk Andrea Orcel befektetési bankárt, akinek nem csak "ezüstje" okozhat csalódást, ugyanis 33,8 millós keresete kevesebb, mint a 2007-es 36 millió. Pedig Orcelnek nem csak a Merrilltől vannak referenciái: az ő tanácsára vette meg a most szintén rossz időket élő Royal Bank of Scotland a holland ABN Ambrót. Annak az üzletnek - a Merrill biztos bukásával ellentétben - kétes az eredménye.

Tavaly a banknál az "év dolgozója" Thomas Montag kereskedelmi és értékesítési igazgató lehetett, legalábbis a bérszámfejtés alapján, ő ugyanis 39,4 millió dollárt keresett. Emellé azért mellékeltek neki 50 millió dollárnyi részvénycsomagot is.

Nem mehet mindenkinek jól

A válság hatásai azért szerényen éreztették hatásukat a felsővezetői körökben is: a 2007-ben kiosztott 201 millió dollárhoz képest csak 8 millió dollárral többet vittek haza a legfontosabb pozíciókban ülő fehérgallérosok. Ennek a hatását főként a bank vezető kereskedője, David Sobotka érezte, ő ugyanis csak 13 millió dollárral gyarapította bankszámláját.

Persze ez a 209 millió dollár nem is annyira feltűnő annak tükrében, hogy a Merrill Lynch 27,5 milliárdos veszteséget produkált 2008-ban, mielőtt 44 milliárdért megvette a Bank of America.