Gyenge nyitás után felfelé indult Amerika

Vágólapra másolva!
Tizenkét éves mélyponton nyitottak az amerikai vezető indexek hétfőn, néhány percen belül azonban megfordult a tendencia és pozitívba fordultak a mutatók. A Dow a 42,22 pontos veszteséges nyitás után három előtt már enyhe, 0,2 százalékos pluszban állt. A Nasdaq 5,19, az S&P 4,38 pontos mínuszban kezdett. Előbbi 1,1 százalékos, utóbbi 0,8 százalékos pluszba tornászta fel magát a nyitás után húsz perccel.
Vágólapra másolva!

A kereskedésben a pesszimizmushoz hozzájárulhat a Világbank hétvégi nyilatkozata, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy a világgazdaság növekedési üteme idén 5 százalékponttal maradhat el a potenciálistól.

Amerikában március második vasárnapján állítják át nyári időszámításra az órákat, míg nálunk csak március 29-én, így három héten keresztül a szokásosnál egy órával korábban, 14.30-kor kezdődik a kereskedés az Egyesült Államokban magyar idő szerint.