Elmaradt a várttól a cseh GDP

Vágólapra másolva!
A cseh gazdaság 0,7 százalékkal bővült a múlt év utolsó negyedében az egy évvel korábbihoz képest, elmaradt a február közepén közölt 1 százalékos becsült növekedési ütemtől - jelentette be szerdán a cseh statisztikai hivatal.
Vágólapra másolva!

A negyedik negyedben 0,9 százalékkal csökkent a GDP a harmadik negyedhez képest, szemben az előzetesen közölt 0,6 százalékos csökkenéssel.

Csehország növekedési üteme elmaradt a szomszédokétól: Szlovákiában ugyanis 2,5 százalékos volt a negyedik negyedévi éves ütem, Lengyelországban pedig 2,9 százalékos volt, viszont jóval meghaladta a magyarországi ütemet, amely 2,3 százalékkal esett vissza október és december között éves összevetésben.

A varsói statisztikai hivatal egyben 4,2 százalékról 2,9 százalékra szállította le a múlt év harmadik negyedévi GDP-jére, és 4,6 százalékról 4,0 százalékra a második negyedévi GDP-re vonatkozó adatot.