Romlottak az Axel Springer kilátásai

2009.03.11. 11:50

A romló világgazdasági körülmények közepette az idén nem fogja tudni elérni a tavalyi rekord eredményeket a Magyarországon is erősen érdekelt német Axel Springer kiadóvállalat.

A társaság vezérigazgatójának szerdai közleménye szerint felelőtlenség lenne most részletes előrejelzést közzétenni, de az biztos, hogy a cégnek "rendkívül nehéz körülményekre kell felkészülnie a hirdetési piacon".

Ennek ellenére Matthias Döpfner arra számít, hogy a vállalat növelni tudja majd piaci részesedését, és megerősödve kerül ki a válságból. A médiacsoport ezentúl is vezető termékeire fog koncentrálni és az on-line üzletágakat fejleszti.

A társaság egyúttal megerősítette februárban közzétett előzetes adatait, amelyek szerint fennállása óta a legtöbb nyereségre tett szert a médiacsoport a bevételek növekedésének, a szigorú költségtakarékosságnak köszönhetően.

A konszolidált adózott eredmény 571,1 millió eurót tett ki, egy évvel korábban még 288,4 millió euró volt a vesztesége. Ezt a veszteséget az okozta, hogy a cég kiszállt a postai szolgáltatásokból, ez a megszüntetett tevékenység 572,4 millió eurós veszteséget hagyott hátra adó után.

A bevétel 5,8 százalékkal 2,73 milliárd euróra nőtt. A társaság a tavalyi évre rekord osztalékot, részvényenként 4,40 eurót tervez fizetni, ez 40 eurócenttel több a 2007. évinél.

KAPCSOLÓDÓ CIKK