Vágólapra másolva!
A Goldman Sachs 8 napon belül immár másodszor rontotta le a világgazdasdági termelés idei alakulására vonatkozó előrejelzését. A legfrissebb prognózisban 1 százalékos hanyatlás szerepel. 
Vágólapra másolva!

Először március 5-én vett vissza a várakozásaiból a Goldman Sachs: akkor a korábbi 0,2 százalékos csökkenést írták át a bank szakértői 0,6 százalékos visszaesésre.

Utóbbit sem látják tarthatónak, legfrissebb jóslatuk szerint 1 százalékkal eshet vissza a termelés. A változtatást főleg az európai adatok módosulása okozta. Németországban decemberben 7,5 százalékkal esett az ipari termelés és 38 százalékkal estek a megrendelések. Emellett a kiskereskedelmi eladások is már 8 hónapja csak hanyatlanak.

Az Európai Központi Bank is csökkentette várakozásait március elején, valamint 1,5 százalékra, vitte le irányadó kamatát, követve az amerikai Fed és az angol Bank of England lépéseit. - írta meg a Bloomberg. "Nagyon nagy a bizonytalanság" - mondta Nout Wellink az EKB irányítói tanácsának tagja pénteken Amszterdamban, és hozzátette: "elég rossz első negyedévünk lesz az egész világban".