A régiós devizákkal erősödött a forint

Vágólapra másolva!
Folytatódott a forint erősödése hétfőn a bankközi devizapiacon, kedvező nemzetközi piaci környezetben. A bankközi devizapiacon hétfő délután négy órakor 296,29 forint volt az euró árfolyama. A péntek délutáni 297,90 forint után már délelőtt 296,52 forinton jegyezték, a nap során 299 forintnál és 294,50 forintnál is járt az árfolyam.
Vágólapra másolva!

A kereskedők szerint továbbra is a visszafogott forgalom maradt jellemző, emiatt komoly árfolyamugrások is előfordultak. Hangsúlyozták, hogy a forint és a régiós devizák erősödése leginkább a nemzetközi piac optimizmusának tulajdonítható - nőttek, nőnek a meghatározó tőzsdeindexek.

Fontos lélektani határt lépett át az euró/dollár keresztárfolyam, amely reggeli kereskedésben még 1,2970 körül ingadozott, majd átlépte az 1,30-as küszöböt, és azóta 1,3020 és 1,3060 között mozog. Március elején még 1,25 körüli szinten alakult. A lengyel zloty euróárfolyama 4,50-ről módosult 4,425-re, a cseh koronáé pedig 22,75-ről 26,50-re.

Az MTI által megkérdezett kereskedők kiemelték, hogy a forint immár hatodik napja erősödik - március 6-án 317,59 volt a történelmi csúcspont. A hétfői árfolyamalakulás ugyanakkor arra is figyelmeztet, hogy 295 forintnál meglehetősen erős ellenállás érzékelhető, és a hosszú, egyirányú folyamat is magában rejti egy közelgő technikai korrekció lehetőségét.

Ennyire telik, és még ez is ingatag

Újabb pozitív hatású intézkedés vagy hír hiányában, úgy tűnik, ez az elvárható teljesítmény a hazai devizától. Természetesen ha a globális piaci hangulat javul, és a tőzsdék tovább emelkednek, akkor újabb lépéseket tehet a forint 290-es szint felé, akár a következő napokban is - írta az [origo]-hoz eljuttatott jelentésében Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője.

Előbb-utóbb azonban a jelenlegi folyamat is véget ér majd, és az azt követő korrekció során - érzékelhető erejű magyar fiskális intézkedés hiányában - megint az MNB beavatkozására lehet szükség, hogy 310 körül megfogja az árfolyamot. A jelenlegi szint tehát továbbra is instabilnak tűnik - tette hozzá Sörös Csaba.

A forint a dollárral szemben is erősödött, ami aligha meglepő az euró/dollár keresztárfolyam alakulását figyelembe véve. Az amerikai deviza árfolyama délután négy órakor 227,78 forint volt a hétfő reggeli 228,94 forint és a péntek délutáni 231,84 forint után.

A svájci frankot 192,43 forinton jegyezték, a péntek délutáni 195,19 és a csütörtök délutáni 196,60 forinttal szemben. Az MNB hivatalos árfolyamjegyzése 194,73 forint.

A japán jen jegyzése 232,50 forint (100 jen) a péntek délutáni 233,07 forint és a csütörtöki 239,27 forint után. Az MNB hivatalos árfolyamjegyzése 234,73 forint.