Ezermilliárdok mennek el válságkezelésre

A pénzügyi lehetőségekkel rendelkező országok szinte mindegyike fellép valamilyen módon a gazdasági válság hatásaival szemben. A krízisre adott válaszok azonban nincsenek összehangolva, és még csak a struktúrájuk sem hasonlít, így kérdéses az is, hogy mennyire lesznek hatásosak.

A nemzetközi gazdasági válsággal szembeni fellépés a gazdaságpolitikai célok legfontosabbika lett az utóbbi hónapokban. A pénzügyi lehetőségekkel rendelkező államok számolatlanul öntik a gazdaságba a pénzt különböző formákban, és abban bíznak, hogy ezzel sikerül megálljt parancsolni a recesszió terjedésének.

A világ legfejlettebb országait tömörítő G-20 országcsoport tavaly novemberben arra hívta fel a nemzeti kormányokat, hogy összehangolt gazdaságpolitikai válaszokat próbáljanak meg adni a globális pénzügyi válságra. A gazdaságok egymásra utaltsága és kölcsönös függése miatt a koordináció fontosságát több közgazdász, elemző és politikus is hangsúlyozta az utóbbi időben, de egyelőre nincs jele, hogy a felhívást különösebben komolyan vennék az illetékesek.

Az államok pénzügyi segítségnyújtásának és ösztönző csomagjainak összértéke 2700 milliárd dollárra tehető, ami első hallásra nagyon komoly összegnek tűnik, hiszen ez 621 000 milliárd forintnak felel meg, ami a tavalyi magyar gazdasági összteljesítmény több mint 23-szorosa. Korántsem ilyen egyértelmű azonban a kép, ha a világgazdaság egészének méretével vetjük összes ezt az összeget, ez ugyanis több mint 62 ezer milliárd dollár, vagyis élénkítésre a megtermelt jövedelem alig több mint 5 százaléka jutott.

A három legnagyobb részesedése 70 százalék

Természetesen figyelembe kell venni ezen kiadások eloszlását is, azaz hogy kik állják a számlát. Dani Rodrik harvardi professzor adatai szerint a 2700 milliárd dollárnyi csomagból a legnagyobb összeget (787 milliárd dollár) az Egyesült Államok jegyzi, majd pedig Kína (586 milliárd dollár) és Japán (516 milliárd dollár) következik, azaz a három legnagyobb élénkítő állja a kiadások 70 százalékát.

Érdemes megkülönböztetni a pénzügyi piaci csomagokat (a pénzmennyiség növelését, a bankok feltőkésítését, a hitelgaranciákat, a problémás eszközök felvásárlását) és a költségvetési ösztönzéseket (kiadásnövelést és adócsökkentést), ezek hatása ugyanis jelentősen eltérhet egymástól. Az előbbiek esetében a gazdasági növekedésre gyakorolt hatások áttételesek, ha egyáltalán lesznek, az utóbbiak azonban a kereslet élénkítésén keresztül közvetlenül is jót tehetnek a növekedésnek.

Az eddig bejelentett intézkedések közül költségvetésinek tekinthető mintegy 2000 milliárd dollárnyi, ami a világ éves gazdasági teljesítményének (GDP) alig több mint 3 százaléka, márpedig sokak szerint ennél jóval nagyobb élénkítésre lenne szükség (jelentősebb állami szerepvállalást sürget például Paul Krugman, a tavalyi év közgazdasági Nobel-díjasa is). Az összeg nagyságrendjének érzékeltetéséhez: Magyarország esetében GDP-alapon ez egy nagyjából 800 milliárd forintos élénkítést jelentene.

Nincs egységes megközelítés

Az eddig bejelentett csomagok struktúrája elég sokféle, vannak az infrastrukturális fejlesztésre, adócsökkentésre, iparági kivásárlásokra és devizamentésre koncentráló megközelítések is. A költségvetési ösztönzésekre jellemzően a fejlett, illetve a komoly piaci erőt képviselő fejlődő országokban került sor, és míg a kormányok által, önként elfogadott lépések tipikusan élénkítő jellegűek, addig az IMF csomagjai (például Magyarországon) inkább az egyensúly javítására törekednek, és így megszorítóak.

A válsággal kapcsolatos állami intézkedések tehát nem egységesek, amit egyrészről megmagyaráz ugyan a problémák különbözősége, de arra is utalhat, hogy nem egyértelmű, mit is kellene tenni a jelen helyzetben. Nem látni egyelőre, hogy mit tehetnek a szegényebb, illetve nehezebb költségvetési helyzetben levő államok, azonfelül, hogy bíznak abban, hogy a fejlett államok csomagjai működnek majd, illetve hogy az IMF a helyes gazdaságpolitikai lépéseket várja el tőlük a hitelekért cserébe.

A legnagyobb költségvetési csomagok (milliárd dollár)

	Csomag értéke	A költségvetési intézkedések céljai
Egyesült Államok	787	megújuló energia támogatása, adócsökkentés, autóipar és bankszektor kisegítése, egészségügyi rendszer kiszélesítése
Kína	586	városi infrastruktúra fejlesztése, vasútépítés, egészségügy, oktatás támogatása, célzott iparági adócsökkentések, tb-reform
Spanyolország	113,3	közmunkaprogramok, adócsökkentés, hiteltámogatás, családi adótámogatás, kkv-k hitellehetőségeinek javítása
Japán	110	infrastruktúra fejlesztése, munkanélküliek támogatása, megújuló energia támogatása, munkaadók támogatása
Németország	103,3	infrasturktúra (iskola- és útépítés), adócsökkentés, tb-járulék csökkentése, új autó vásárlásának támogatása

Forrás: Dani Rodrik

Az aktív (nem az IMF, illetve más nemzetközi szervezetek által kikényszerített) válságkezelés két nagy modelljének az amerikai és a kínai tekinthető, a világ vezető gazdasági hatalma és a világ legfontosabb feltörekvő és felzárkozó gazdasága ugyanis eltérő módon állt hozzá a krízis okozta károk csökkentéshez. Az infrastruktúrára mindenhol szívesen áldoznak forrásokat (hisz ez jó eséllyel megalapozza majd a jövőbeni növekedést), de ezen kívül jelentősek az eltérések: Washingtonban mindenekelőtt a bankokat szeretnék megmenteni, Kínában pedig a legtöbbet a társadalombiztosítási rendszer kiépítésére fordítanák, hogy így fokozzák a lakosság költési kedvét.

Egyesült Államok: csomagra csomag

Mivel a válság az Egyesült Államokban kezdődött, ezért ott is kezdtek el először ellenlépéseket tenni. A döntéshozók azt a megoldást választották, amit most majdnem az egész világ másol: többletforrásokat és garanciákat a bankoknak, beruházást az infrastruktúrába, adókedvezményeket a fogyasztóknak.

Tavaly februárban a kongresszus egy 150 milliárd dolláros csomagot jelentett be, amivel a bajba jutott bankokat akarta támogatni. Mára kiderült, hogy ez csak az első lépés volt az intézkedések hosszú sorában.

Márciusban a Bear Stearnst mentette meg a kormány, 30 milliárd dollár biztosítékot vállalt a bank forrásaira, hogy biztonságban fel tudja vásárolni a rivális JP Morgan Chase. Ezt követte a Fannie Mae és Freddie Mac pénzintézetek állami irányítás alá vétele szeptemberben 200 milliárd dollárért, majd az első segítségnyújtás az AIG-nek, amire azóta több, mint 150 milliárdot áldoztak. A detroiti hármak (GM, Ford Chrysler) egy ,,apró" 25 milliárd dolláros segítséget kaptak, majd jött G. W. Bush elnök monstre, 700 milliárd dolláros csomagja. Ezzel a bankok értéktelen forrásait vásárolta fel az állam és vállalt garanciát rájuk.

Barack Obama és George W. Bush: két elnök, két csomag

A két utolsó nagy amerikai kiadási tétel közül az első a Citigroup bebiztosítása volt decemberben (itt az állam 300 milliárd dollár betétre vállalt garanciát), a második pedig az új elnök, Barack Obama saját 2009-es csomagja. Ez utóbbi intézkedéscsokor 787 milliárd dollár elköltéséről rendelkezett februárban: a kiemelt célok között szerepeltek az adócsökkentések, az adókedvezmények, az infrastrukturális beruházások, az egészségügy, illetve az energiaipar.

Kína: fókuszban a szegények és a vasútépítés

Kína 2008. november 9-én jelentette be a maga, csaknem 600 milliárd dolláros válaszát a válságra, ami nagyjából az éves GDP 14 százaléka volt. A kínai csomag sajátossága, hogy a kiadások jelentős része egy új, átfogó társadalombiztosítási rendszer kiépítésére fog elmenni, ami különösen az alacsonyabb jövedelműekre fókuszál. Abban reménykednek, hogy a nagyobb biztonság nagyobb költekezésre fogja ösztönözni az embereket. Szintén az alsóbb rétegeket célozza a szociális lakások építésének terve.

Fontos tétel volt még az utak, vasutak, repülőterek fejlesztése - amivel itt sokkal többet érhetnek el, mint a fejlettebb országokban -, az egészségügyi és oktatási kiadások növelése, az adórendszer reformja és azon pénzügyi ösztönzők bevezetése, amelyeknek a vásárlások felpörgetése lenne a feladata. Emellett a földműves lakosság nagyobb támogatása és a gabona felvásárlási árának rögzítése is szóba került.

A csomag egyetlen szépséghibája, hogy mindeddig nem derült ki pontosan, mire mennyit költenének. Az is valószínű, hogy a felhasznált forrásokat nem csupán az állam nyújtaná, hanem például bankok hiteleit és egyéb befektetőket is igénybe vennének. A 4 hónapja beindult program ezzel együtt mára meghozta gyümölcsét, úgy tűnik ugyanis, Kína annak ellenére tartani tudja a saját maga által kitűzött 8 százalékos GDP-növekedési célt, hogy az ország importja - azaz többek között a nyersanyagbehozatal - jó 20 százalékkal esett januárban.

Csak nehogy a protekcionisták győzzenek...

A történelmi tapasztalatok alapján a jelenlegi helyzetben a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy a krízis nyomása alatt a kormányok protekcionista (a belső piacot védő) lépésekre szánják el magukat. A védővámok, kvóták, egyéb mennyiségi korlátozások, illetve a deviza leértékelése olyan spirált indított el már az 1930-as években is, amely nagyban hozzájárult a válság súlyosbodásához.

A protekcionista törekvések pedig már meg is jelentek, ami érthető is, hisz az adófizetőknek nem könnyű elmagyarázni, hogy miért is jó nekik, ha a pénzüket nem hazai, hanem külföldi termékekre, szolgáltatásokra, illetve bankmentésekre költik. Az Obama elnök által kidolgozott mentőcsomagnak része volt például egy olyan kitétel, amelynek értelmében amerikai termékekre kellett volna költeni az állami pénzek egy jelentős részét, de ez az európaiak és az amerikai republikánusok ellenkezése miatt végül kikerült a törvényből. Hasonlóan protekcionista logikát követett a múlt héten a svájci jegybank is, amely a frank leértékelése érdekében beavatkozott a devizapiacon, mondván, hogy a "túl erős" árfolyam is hozzájárult a svájci gazdaság gondjainak fokozódásához.