Vágólapra másolva!
Idén két százalékkal, vagy ennél nagyobb ütemben nőhet a lengyel hazai össztermék. A további kamatcsökkentéseknek szerény mértékűknek kell lenniük - ezt közölte hétfőn a lengyel jegybank kamatalakító bizottságának az egyik tagja.
Vágólapra másolva!

A válság híreit itt olvashatja!

Marian Noga szerint túlságosan borúlátó számos elemzőnek az idei gazdaságnövekedéssel kapcsolatos előrejelzése. Ezt elsősorban arra a véleményükre alapozzák, hogy jelentősebben csökkenhet az ipari termelés.

A szakértő azonban rámutatott arra, hogy a GDP-nek csupán mintegy 25 százalékát adja az ipari termelés, a szolgáltatási szektor viszont 64 százalékát. Ez utóbbi területen Noga nem vár visszaesést, e szektor hozzájárulása a GDP-hez a tavalyi szinten marad. Tavaly 4,8 százalékkal nőtt a lengyel hazai össztermék, 2007-ben 6,7 százalékkal.

Noga aggodalmának adott hangot a zloty gyengülése kapcsán és azt mondta, a központi banknak lépnie kell, hogy megakadályozza a további árfolyamesést. Úgy vélte, hogy a további kamatcsökkentések mértéke egy-egy alkalommal nem lehet 25 bázispontnál nagyobb.