Lejtőn kezdett a forint

Vágólapra másolva!
Kedden délelőtt gyengült a magyar deviza, az euró árfolyama a kora reggeli 295 forintos szintről 298-299 forintra drágult.
Vágólapra másolva!

A forint gyengüléssel kezdett. Nem sokkal délelőtt 10 óra után 299 forint környékén jegyezték az eurót, szemben a hétfőn késő délután és kedden kora reggel feljegyzett 295 forint körüli árfolyammal.

A bankközi devizapiacon nyugodt a hangulat, alacsony a forgalom - mondta az [origo]-nak Gondi István. A Raiffeisen szakértője hozzátette: egyelőre tapogatóznak a kereskedők.

A magyar deviza ellen spekuláló befektetők - ahogy lehetőségük lesz rá - várhatóan tesztelni fogják a MNB-t, hogy melyik árfolyamszinten avatkozik be a forint védelmében - vélik a Takarékbank elemzői, akik hozzátették: a keddi kereskedésben 295 és 302 forint között ingadozhat az euró jegyzése.

A nemzetközi piacokon a svájci frank gyengült az euróval szemben, miután Jean-Pierre Roth, a svájci jegybank elnöke a Financial Times-nak azt mondta, hogy a bank elkötelezte magát a svájci frank erősödésének a megakadályozására. Mivel a magyar deviza is veszített értékéből az euróval szemben, ezért a frank a forinttal szemben nem gyengült. Az említett időpontban a svájci frank jegyzése 194 forint felett járt, szemben a hétfő délutáni 193-194 forintos jegyzéssel.