Vágólapra másolva!
Feltehetően olyan kevés lakás épül az idén és jövőre, hogy ha a kereslet 2010-ben valamelyest megerősödik, egy ideig akár hiány is lehet új építésű lakásokból - állítja az egyik legnagyobb hazai ingatlanközvetítő lánc. Hektikus ármozgások továbbra sem valószínűek, bár a használtpiacon valamivel olcsóbban vásárolhatunk.
Vágólapra másolva!

Az idén várhatóan 20-25 ezer lakást adnak át Magyarországon - jósolja az Otthon Centrum ingatlanközvetítő hálózat legfrissebb, a hazai lakóingatlan-piac trendjeit félévente összegző kiadványában. Ilyen alacsony számra legutóbb 2000-ben volt példa.

Budapesten nagyjából 6500 lakás megépülésére számít a cég, ami a 2008-ban kiadott használatbavételi engedélyek számához képest 30 százalékos zuhanást jelentene - és országosan sem lesz kisebb a csökkenés aránya, ha helyes az OC prognózisa.

A jelenlegi fejlesztői aktivitást elnézve valószínű, hogy jövőre még nagyobb lesz a visszaesés. Könnyen lehet, hogy a már átadott, de még eladatlan 1900 lakás felszívódásával 2010-2011-re hiány alakul ki a piacon új építésű lakásokból - mondta Valkó Dávid, az OC vezető elemzője a tanulmányt bemutató sajtótájékoztatón.

Hangsúlyozta, hogy Magyarországon nem alakult ki olyan ingatlanpiaci buborék, mint néhány régiós országban, ezért komolyabb áresésekre nem lehet számítani (Szlovákiában, Romániában már megindult az egyértelmű árcsökkenés).

Az utóbbi néhány év után ismét a kisebb, másfél-kétszobás lakások iránt a legjelentősebb a kereslet. "Aktívak az ingatlanpiacon befektetési lehetőséget kereső készpénzes vásárlók, ugyanakkor sokan elhalasztják vásárlásukat, ami élénkítőleg hathat a bérlakáspiacra" - emelte ki Kühne Kata, az Otthon Centrum Franchising Kft. ügyvezető igazgatója.

Az újlakás-árak alakulását több tényező befolyásolja: a kereslettől, az adott beruházó helyzetétől és a projekt életciklusától függően emelkedés és csökkenés is lehetséges. Az mindenesetre már most látszik, hogy a vevők korábban nem látott jó alkupozícióba kerültek.

A használt lakások piacán mérséklődnek az árak, de összességében nem jelentős mértékben. Az eladók ugyanis, ha tehetik, kivárnak, és a jó befektetést jelentő ingatlanokra továbbra sem lehet a normálisnál (5-8 százalék) többet alkudni. A legkevésbé népszerű lakástípusok esetében viszont 20-30 százalékos engedmény sem elképzelhetetlen.

Szinte mindenütt olcsóbbak lettek a telkek, miután a fejlesztők nem vásárolnak, és a spekulánsok is eltűntek. A társasházépítésre alkalmas területeknél a 2005-ös árszínvonal a jellemző - hangzott el a tájékoztatón.