A létező legjobb, "AAA" minősítést adta meg szerdán a Fitch Ratings arra a kétmilliárd eurós kötvényre, amelyet az EU bocsát ki a magyar fizetésimérleg-támogatási program második részletének finanszírozására. A támogatást az EU-tagországok középtávú fizetésimérleg-problémáinak kezelését segíteni hivatott hitelkeretből folyósítják.

A Fitch a szerdai elemzésében kiemeli, hogy a támogatási programot 1993 óta nem használták, ám 2008-ban felélesztették, miután az unió 6,5 milliárd eurós pénzügyi csomagot hagyott jóvá Magyarországnak. Ebből decemberben az első kétmilliárd eurót kiutalták.

Az uniós bizottság tavaly novemberben arról is döntött, hogy a program alapján folyósítható teljes hitelösszeg felső határát 12 milliárd euróról 25 milliárd euróra emeli. Nem hivatalos értesülések szerint szó van arról, hogy a keretet - akár már az uniós állam- és kormányfők e héten esedékes brüsszeli csúcstalálkozóján - még tovább növeljék. Alistair Darling brit pénzügyminiszter már a múlt héten azt mondta a BBC rádiónak: úgy érzékeli, hogy "megvan a hangulat" ennek a keretnek a további bővítéséhez.

A Financial Times szerdán idéz egy általa megszerzett nyilatkozattervezetből, amelyet a brüsszeli csúcson adnának ki, és amely szerint a 27 uniós vezető utasítaná az EU-bizottságot és a tagállamok pénzügyminisztereit, hogy "gyorsan vizsgálják meg" a fizetésimérleg-támogatási keret emelésének lehetőségét.

A londoni gazdasági napilapnak EU-illetékesek azt mondták: a jelenlegi keret elégséges az unióhoz szintén segítségért forduló Románia, valamint "szükség esetén még két másik kormány" támogatási igényeihez, de érdemes lenne "megelőző jelleggel", az esetleges jövőben válságok kezelésére megnövelni a rendelkezésre álló összeget.

A Fitch a szerdai minősítéshez fűzött elemzésében azt írta: az uniót megtestesítő Európai Közösség létező legjobb, "AAA" szintű hosszú futamú adósbesorolása tükrözi az általánosságban magas adósosztályzatú 27 EU-tagállam támogatását, valamint azokat az "nagyon konzervatív, megfontolt" előírásokat, amelyek a testület hitelezői és hitelfelvevői gyakorlatát szabályozzák.

Magyarország hosszú futamú szuverén besorolása a Fitch Ratings listáján közepes befektetői "BBB".