Repterek eladására kötelezik a BAA-t

Vágólapra másolva!
Megszüntetné a spanyol tulajdonban lévő BAA vállalat nagy-britanniai túlhatalmát a szigetorszég versenyhatósága. Ferihegy korábbi üzemeltetője jelenleg túl sok légikikötőt birtokol.
Vágólapra másolva!

A brit repülőtereket üzemeltető BAA spanyol tulajdonosának, a Ferrovialnak több repülőteret is el kell adnia a brit versenyhatóság csütörtöki döntése értelmében. A BAA vezérigazgatója szerint tanulmányozni fogják a döntést, és elképzelhető, hogy fellebezni fognak.

A BAA-nak két éven belül kellene megválnia három repülőtértől: a többnyire a diszkont légitársaságok által használt, London melletti Gatwick és Stansted légikikötőtől, illetve Edinburgh, vagy Glasgow repterétől.

A spanyol vállalat 2006-ban vette meg a BAA-t 10 milliárd fontért (közel 14 milliárd dollárért). Jelenleg a BAA tulajdona a Londont kiszolgáló öt nemzetközi repülőtér közül a három legnagyobb, a Heathrow, a Gatwick és a Stansted. Ezenkívül Southampton, Glasgow, Edinburgh és Aberdeen légikikötője is a tulajdonában van.

A BAA-csoport feldarabolását jó ideje szorgalmazzák a légitársaságok és a fogyasztói érdekképviseletek, arra hivatkozva, hogy a nagy-britanniai repülőtérpiacon gyakorlatilag monopolhelyzet alakult ki, és ez szerintük az árképzésen és a szolgáltatások színvonalán is meglátszik.

A BAA 2005. decemberben 1,3 milliárd fontért - londoni iparági elemzők akkori véleménye szerint világrekord áron - 75 százalék mínusz egy részvény érdekeltséget és 75 évi üzemeltetési jogot vásárolt a Budapest Airportban.

A következő évben azonban a BAA vált felvásárlási célponttá: a brit céget hosszas csatározás után végül 10,1 milliárd fontért megvette a spanyol Ferrovial építőipari és szolgáltató vállalat, és nem sokkal később eladta a magyar érdekeltséget a német Hochtief csoportnak, a 2005-ös privatizációs pályázat második helyezettjének.