Vágólapra másolva!
Tavaly nyár óta érezhetően nőtt a banki ügyfelek igénye a széfek iránt, ahol ugyan nem hízik a vagyonunk, de legalább biztonságban van. Bár létezik olyan pénzintézet, ahol már minden széf foglalt, a legtöbbjüknél bőven van szabad kapacitás. Az [origo] összegyűjtötte, hogy melyik banknál mennyiért lehet széfet bérelni és milyen azok kihasználtsága.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A pénzügyi szektorral kapcsolatos bizonytalanságok fokozódása miatt egyre több ügyfélben fogalmazódik meg az az igény, hogy ha nem is tudja megfelelően fialtatni a pénzét, akkor legalább biztonságban tudja azt.

A legegyszerűbb megoldás az értéktárgyak "hazavitele" és otthoni őrzése, de ez természetesen komoly biztonsági kockázatokkal jár. Ezt a rizikót bizonyos díj ellenében azonban csökkenteni lehet, mégpedig a széfszolgáltatás igénybevételével, vagyis bankszéf bérlésével.

A bankszéf nagy előnye, hogy szemben a bankbetéttel és egyéb megtakarítási formákkal, ebben az esetben a bankok nem használhatják a vagyonunkat - nem férnek ugyanis hozzá. A betétgyűjtésnek az a célja, hogy a megszerzett pénzt a bank kihitelezze, de a széfben tartott vagyon esetében erről nincs szó, csupán a megőrzést vállalja a pénzintézet. Ebből adódik az is, hogy a széfben elhelyzett pénz, illetve értékek utan a bank nem fizet kamatot.

A pénzintézetek a széfbérletet elsősorban azoknak az ügyfeleiknek ajánlják, akik értéktárgyakat, vagy értékpapírokat akarnak értékbiztosított helyen tárolni. A széfek bankbiztonságilag védett, őrzött helyiségben vannak beépítve, és csak az ügyfél által, illetve a banki kulcs/kód együttes használatával nyithatók. Ennek értelmében az ügyfél számára a hozzáférés csak munkaidőben, a fiók nyitvatartási ideje alatt lehetséges.

Vannak szabad széfek, de nem midenhol

Körkérdésünkre több bank is a széfek iráni érdeklődés fokozódásáról számolt be az [origo]-nak. A K&H Bank tapasztalatai szerint a széfbérlések száma tavaly május óta mintegy 6 százalékkal emelkedett. AZ OTP Bank azt közölte, hogy a korábbi viszonylagos stagnálással szemben tavaly október óta országosan 263-mal nőtt a kiadott rekeszek száma, ami 3 százalékos növekedés. Több fiókban - elsősorban Budapesten - már évek óta teljes a széfkihasználtság, ezeknél a fiókoknál eddig is előjegyzett ügyfelek várták, hogy széfrekeszhez juthassanak.

A Raiffeisen Banknál csak annyit mondtak, hogy tapasztalataik szerint az utóbbi időben valamelyest nőtt a széfek iránti igény. A pénzintézettől azt is megtudhattuk, jelenleg is lehet ugyan széfet igényelni náluk, szabad rekeszük azonban nincs. A bank ennek ellenére nem tervezi a széfek számának bővítését, azt ugyanis nagy biztonsági követelményekkel járó beruházásnak tartják.

A CIB Bank tapasztalatai szerint a széfszolgáltatás már nem csak a felső tízezer kiváltsága és a szolgáltatást a lakossági és vállalati ügyfeleik is igénylik. A bérlő a bank széfjét kizárólag olyan értéktárgyai (például értékpapír, ékszer, műtárgy, műkincs, dokumentáció, készpénz) megőrzésére veheti igénybe, amelyek tüzet, robbanást, nedvességet, kellemetlen szagot, hangot, egyéb környezetkárosító hatást nem idézhetnek elő.

Jogszabályilag tiltott tárgy kizárva

A széfekben nem helyezhető el olyan tárgy, amelynek a bérlő általi birtoklását jogszabály tiltja, bünteti, vagy korlátozza (például veszélyes anyag, fegyver, lőszer, kábítószer, lopott tárgyak), valamint a folyamatos karbantartást igénylő és a bank elektronikus rendszerét károsító tárgyak sem. A közhiedelemmel ellentétben több pénzintézet széfjében tilos a készpénz elhelyezése is. Vannak bankok, ahol az ügyintéző nem látja, hogy az ügyfél mit helyez el a széfben, így oda akár készpénz is kerülhet.

A rekeszben elhelyezett tárgyakhoz tartozó kártérítési felelősségvállalás felső határa bankonként változó. Bizonyos pénzintézetekben ez egy olyan értékhatár, melyet az ügyfél saját maga határoz meg, hiszen a banki ügyintéző nem látja, hogy az ügyfél mit helyez el a széfben, de van olyan is, ahol a bank szava a döntő. A széfben való őrzés során esetlegesen bekövetkező kár esetén a bank ezt az értéket meghaladóan csak saját gondatlan magatartása esetén nyújt kártérítést.

Viszonylag alacsony díjak

A széfek bérléséért a bankok viszonylag alacsony díjat szednek, a díjakat a széfkategóriák űrmérete alapján határozták meg. A pénzintézetek többnyire legalább három különböző nagyságú széfet kínálnak ügyfeleiknek. A KDB Bank azonban 11 eltérő nagyságú széfet kínál, a néhány bank pedig extra nagy méretű szekrényt is tud biztosítani.

A CIB Bank mintegy 3 ezer széfrekeszt kínál ügyfeleinek, azok kihasználtsága vidéken 40-60 százalékos, Budapesten 80-90 százalékos, de ennél magasabb arány is előfordul. Az általuk kínált széfek közül a legkisebb űrtartalma 4-6, míg a legnagyobbiké 35-50 liter. Intenzív érdeklődés mutatkozik szabad széfek után szinte minden régióban, ám a széfek iránti kereslet jelentős mértékben függ a fiók fekvésétől is. Jelenleg a legkeresettebb szokásos méreteken kívül extrém méretű széfszekrények is kínálnak. Ennek megfelelően a banknál új széfszekrények elhelyezését elsősorban a központi fiókjaikban tervezik.

A Citibanknál jelenleg is lehet széfet igényelni, ahol van üres rekesz, ott azonnal igénybe vehető. Mivel van elegendő széfjük a jelenlegi és a várható igények kielégítésére, ezért nem tervezik a széfek számának bővítését. A Commerzbanknak kis és közepes méretűből több mint 200 azonnal felhasználható széfje van jelenleg. A banknál az utóbbi egy évben a széfek iránti kereslet enyhe növekedést tapasztalták. Pillanatnyilag nem tervezik a széfek számának bővítését. A pénzintézet 23 centiméter széles, 30 centiméter mély és 7,5-től 30 centiméter magasságú széfeket kínál ügyfeleinek. A K&H Bank ügyfelei összesen 80 bankfiókban bérelhetnek széfet. A szolgáltatás díja a rekesz méretétől és a széfben elhelyezett tárgyhoz az ügyfél által szerződéskötéskor meghatározott kártérítési felelősségvállalalás felső határától függ. A széfeket magasságuk alapján három kategóriába sorolják.

A fontosabb bankok széfejeinek adatai

Bank

Széfek

Díja

Garanciája

Száma

Kihasználtsága

(Ft/hó)

(db)

(%)

CIB Bank

1188-27 000

250 ezer Ft

3000

n.a.

Citibank

1000-5000

n.a.

n.a.

n.a.

Commerzbank

1728-3456

30 ezer euró

504

60

K&H Bank

1000-6720

n.a.

n.a.

n.a.

KDB Bank

720-4200

2 millió Ft

346

70

MKB Bank

1500-2500

n.a.

7000

53

OTP Bank

720-4200

2 millió Ft

18 000

40

Raiffeisen Bank

n.a.

n.a.

500

100

UniCredit Bank

4150-7150

6 millió Ft

2000

60-70


Forrás: pénzintézetek

A KDB Bank 346 széfet üzemeltet, azok kihasználtság 70 százalékos. A legkisebb 3,3 liter és a legnagyobb 120 liter űrtartalmú méretek a legnépszerűbbek az ügyfelek körében. Jelenleg konkrét tervek még nincsenek a kapacitás bővítésére, de vannak vak széfjeik, így a rekeszek száma könnyen, gyorsan emelhető. A pénzintézetnél a széfbérlet feltétele egy forintszámla vezetése és 3 havi kaució elhelyezése. A díjak a széf méretétől függőek, a széfek biztonsága között viszont nincs különbség.

Az MKB Bank 11 budapesti és 17 vidéki fiókjában kínál széfszolgáltatást. A pénzintézet valamennyi széfje egyformán biztonságos állandóan őrzött helyiségekben található. A széfkihasználtság a bank budapesti fiókjaiban 72 százalék, vidéken 29 százalék, összességében 53 százalék Mivel a kihasználtságban nem tapasztaltak számottevő változást, ezért tartják indokoltnak a széfek számának bővítését.

Az OTP Bank Budapesten 19, vidéken 41 fiókjában több mint 18 ezer széfrekeszt kínál ügyfeleinek. Ezek 75 százaléka kisméretű, 18 százaléka közepes méretű, a többi pedig nagyméretű rekesz. A széfrekeszek kihasználtsága országos szinten körülbelül 40 százalékos A budapesti fiókoknál viszont nem ritka a 80-100 százalékos kihasználtság. Vidéken főleg a nagyobb városokban lévő fiókok tudják széfrekeszeik jelentős részét bérbe adni.

Jutalékok, díjak és költségek

A széfbérletért az OTP Bank által felszámított jutalékok, díjak és költségek a széf méretétől, a technikai megoldástól, kivitelezéstől, valamint kártérítési értéktől függenek. A havi bérleti díj mellett kulcsóvadékot és ügyfélkártya díjat is felszámolnak. A mechanikus és félautomata berendezések bérleti díja m érettől függően 720 és 3600 forint között mozognak, az automata berendezéseké 3000 és 4200 forint között mozog.

Azok a bérlők, akik a bérleti díjat a pénzintéztnél vezetett bankszámlájukról átutalással egyenlítik ki, a bérleti díj összegéből 10 százalék kedvezményben részesülnek. A kulcsóvadék mechanikus rekesz esetén 5 ezer, félautomata és automata rekesz esetén 12 ezer forint. Az ügyfélkártya díja 1800 forint. A széfrekesz rendkívüli felnyitása 3600 forint. A kártérítés értékhatára minimum 500 ezer forint, maximum 2 millió forint

Az UniCredit Bank 28 fiókjában a széfekre folyamatos a kereslet, átlagos kihasználtságuk mintegy 60-70 százalékos. A banknál kisebb szezonális hatásokat figyeltek meg, például a nyári utazások idején kissé nagyobb az érdeklődés. A folyamatos állandó bérlők mellett természetesen új ügyfelek is érdeklődnek a szolgáltatás iránt, ám az igényeket folyamatosan ki tudják elégíteni. A széfbérleti díjak a széf nagyságától függnek: a bérleti díjak a mérettel arányosan emelkednek, igazodva a megnövekedett szolgáltatási tartalomhoz.