Újra 50 dollár fölött az olajár

Vágólapra másolva!
Több mint fél dollárral emelkedett a Brent, míg hasonló mértékben csökkent a WTI olajfajta ára pénteken. Csökken a kínálat, az ár valószínűleg tartósan 50 dollár fölött lesz az idén
Vágólapra másolva!

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónkénti ára 55 centtel 51,22 dollárra nőtt májusra. A nyugati féltekén irányadó WTI olajfajta legközelebbi, áprilisi jegyzése 55 centtel 51,06 dollárra gyengült. Az év eleje óta most először zárt hetet a kőolaj ára 50 dollár fölött. A héten mintegy 11 százalékkal erősödött az energiahordozó ára.

Pénteken napközben a kőolaj ára egy dollár körüli veszteségen is volt a dollár erősödésée miatt. A mélypontról részben annak a hatására kezdett erősödni, hogy emelkedéssel indított a Wall Street.

Árnövelő tényező volt az a hír is, hogy a Perzsa-öbölbe vezető Hormuzi-szorosban összeütközött egy amerikai atom-tengeralattjáró és egy kétéltű hadihajó. A szoroson keresztül bonyolódik a világ tengeri olajexportjának mintegy 40 százaléka.

A Merrill Lynch feljavította a kőolaj idei átlagárára vonatkozó becslését, miközben rontotta a jövő évi árral kapcsolatos várakozását. A befektetési bank most úgy véli, hogy a WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti átlagára idén 52 dollár lesz. Eddig 50 dollárt várt a Merrill.

Az előrejelzés alapja, hogy jelentősen csökken a kínálat az OPEC által tavaly ősz óta hozott termeléscsökkentési intézkedések nyomán, illetve amiatt, hogy várhatóan kevesebb kőolajat juttatnak a piacra az OPEC-en kívüli olajtermelők is.