Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentett távozása nem járt jelentős piaci hatásokkal, és bár a bizonytalanság megnőtt, de pánik kialakulásáról nem beszélhetünk. Az [origo]-nak nyilatkozó szakemberek szerint ameddig nem ismerjük a kormányfőjelölt nevét és programját, addig semmiképp sem érdemes a befektetéseinken változtatni, azaz most a legjobb stratégia a kivárás.
Vágólapra másolva!

Az elemzők és a gazdaságpolitika irányítói is tényként kezelik, hogy Gyurcsány Ferenc lemondása és a kormányváltás mindenképp bizonytalansági tényező, ami növeli a piaci kockázatokat. Azt is figyelembe kell azonban venni, hogy amennyiben a most következő kormány határozottabb intézkedéseket hoz, az pozitív hatásokkal járhat, vagyis nem feltétlenül logikus a mostani "felfordulást" alapul véve hozzányúlnunk a pénzünkhöz - sőt, a szakértők mindenekelőtt nyugalomra intenek.

Átmeneti forintgyengülés lehetséges

Várakozást javasol a takarékoskodóknak és más piaci szereplőknek is Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója. A banki szakember úgy fogalmazott, hogy mivel a piac nem szereti a bizonytalanságot, ezért átmeneti forintgyengülés lehetséges, de a hosszabb távú folyamatokra ez nem feltétlenül lesz hatással.

Amennyiben olyan kormány alakul, amelyről a piac jelentős szereplői elhiszik, hogy kész a gazdaságilag szükséges reformok megtételére, akkor az ország számára kedvező pénzügyi folyamatok indulhatnak meg. Müller épp ezért úgy véli, hogy kapkodás helyett érdemes megvárni, hogyan változik a gazdasági és gazdaságpolitikai helyzet.

Eddig is nagy volt a gazdasági bizonytalanság a világban, a magyar miniszterelnök lemondása alig növelte ezt, miközben a jelentős piaci szereplőket a világgazdasági folyamatok és az amerikai bankmentő csomag jobban érdekli a magyar belpolitikánál - fogalmazott Fatér Gyula, a Budapest Alapkezelő vezérigazgatója, a Befektetési Alapkezelők Magyarországi Szövetségének elnökségi tagja.

Ezért szerinte ez a lépes nem módosítja a gazdasági és pénzügyi folyamatokat, és a piaci szereplők arra reagálnak majd, amikor kiderül, hogy az új kormány milyen programot akar megvalósítani.

Fotó: Mudra László [origo]

A szakértők szerint nem szabad kapkodni

A Budapest Alapkezelő szakembere szerint, ha az új kormány eltökéltséget mutat a szükséges szerkezeti reformok megvalósítására, akkor az kedvezően érinti a Magyarországon forintban befektetőket. A miniszterelnök-jelölt megnevezése is csak annyiban befolyásolja őket, amennyiben múltja alapján a programjára következtethetnek. Fatér Gyula ezért azt javasolja a befektetőknek, hogy fontosabb döntéseikkel és reakcióikkal várják meg az új kormány programját.

A szakértő óvatosságra inti azokat a valutavásárlásban gondolkodókat, akiknek költségei forintban keletkeznek. Szerinte a forint ugyanis nem veszíti el az értékét akkor, amikor 4 százalékos várható infláció mellett 10 százalék körüli kamatok érhetők el, miközben egy ilyen spekulációnak jelentős kockázata és költsége van.

Ne nyúljunk a befektetéseinkhez!

Gyurcsány Ferenc lemondása és az új kormány megalakulása nem befolyásolja érdemben a pénz- és devizapiaci folyamatokat, ezért a piaci szereplőknek nem érdemes módosítaniuk befektetetési politikájukon, a takarékoskodóknak pedig megtakarítási szokásaikon, de még korábbi döntéseiket sem érdemes elhalasztani emiatt - mondta az [origo]-nak Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője.

A Raiffeisen Bank szakértője úgy véli, hogy a kormányfő lemondása rövid távon bizonytalanságot okoz (ez megmutatkozott a forint hétfő reggeli megingásában), ám ezen kívül nem vár további deviza- vagy pénzpiaci hatást a lépéstől. Hosszabb távon inkább kedvező hatása lehet a változásoknak, mert az új kormány olyan költségcsökkentésre lehet képes, amelyre a jelenlegi már nem - tette hozzá Török.