Vágólapra másolva!
Az IMF szerint Magyarország teljesítette a tavaly novemberben megszavazott hitelkeret második része lehívásának feltételeit. Így Budapest 2107,5 millió SDR-hez - mintegy 2,5 milliárd euróhoz - juthat a napokban.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatósága 2009. március 25-i ülésén megállapította, hogy Magyarország teljesítette a második részlet lehívásának kritériumait, és hozzjuthat a 2107,5 millió SDR (mintegy 2,5 milliárd euró) összeghez. A Pénzügyminisztérium közleménye szerint az összeget napokon belül lehívják. Az IMF igazgatósági döntését megalapozó szakértői jelentéseket az IMF ugyancsak napokon belül nyilvánosságra hozza.

A Valutaalap delegációja 2009. február 4-16. között megbeszéléseket folytatott Magyarországon a második részlet lehívásához kapcsolódó feltételek megvalósulásának vizsgálata céljából. A szakértői látogatás során egyúttal a további lehívásokhoz kapcsolódó gazdaságpolitikai feltételrendszert módosították, mivel a gazdasági helyzetben bekövetkezett változások miatt új makrogazdasági pálya és az ehhez igazodó intézkedésrendszer kidolgozása vált szükségessé.

Dicsérik Magyarországot

Az IMF igazgatósága 2008. november 6-án 10,5 milliárd SDR összegű (12,3 milliárd euró) készenléti hitelkeretet hagyott jóvá Magyarország számára. A jóváhagyás alapja a pénzügyminiszter és a jegybankelnök által aláírt 2008. november 4-i szándéklevél. A hitel első részletét, 4,215 millió SDR (mintegy 5 milliárd euró) 2008. november 6-án lehívták.

Magyarország eddig jól teljesítette a hitelszerződés feltételeit - mondta James Morsink, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyar missziójának vezetője szerdai washingtoni telefonos sajtókonferenciáján. Mint fogalmazott, jónak ítéli azt, ahogyan Magyarország teljesítette az IMF készenléti hitelszerződésben vállalt feltételeket, a romló gazdasági kilátások és a kitartó pénzügyi piaci nyomás ellenére. "Arra számítunk, hogy a program keretében végrehajtandó politika jótékony hatással lesz Magyarország gazdasági kilátásaira" - mondta.