Szerbia megállapodott az IMF-fel

Vágólapra másolva!
Szerbia megállapodott az IMF-fel egy két évre szóló 3 milliárd eurós hitelről - közölte szerda délután Mladjan Dinkic szerb miniszterelnök-helyettes. Az általa kiadott közlemény szerint 2,2 milliárd eurót kap Szerbia ebben az évben.
Vágólapra másolva!

"A Szerbia által várt IMF hitelmegállapodás elsősorban azért késlekedik, mert különbségek vannak a dél-európai ország GDP-jének idén várható alakulását illetően" - nyilatkozta korábban a nap során a szerb pénzügyminiszter helyettes a Reuters hírügynökségnek.

Az IMF úgy látja, hogy a szerb GDP csökkenése 2009-ben valószínűleg eléri a 2 százalékot, Szerbia kormánya szerint viszont fél százalék lesz csak a gazdasági visszaesés az előző évek átlagosan 6,7 százalékos növekedése után.

A tárgyalások az "életfontosságú" hitelmegállapodásról március közepén kezdődtek.

A szerb kormányzat által hozandó megszorító intézkedések is a GDP várható alakulásához igazodnának, mely intézkedések között szerepelne egy másfél éves bérbefagyasztás az állami szférában és adóemelés is.