Itt az AIG-prémiumok első áldozata

Vágólapra másolva!
A The New York Timesban szerdán közölt nyílt levélben mondott le posztjáról a csillagászati vezetői jutalmak miatt botrány övezte AIG amerikai biztosító alelnöke, a 742 ezer dollár nettó prémiumot felnyalt Jake DeSantis.
Vágólapra másolva!

"Kedves AIG, lemondok!" - ezzel a címmel tudatta távozási szándékát az alelnök, aki közölte, hogy sem neki, sem a pénzügyi termékek részlegén dolgozó 400 alkalmazott többségének nincs köze azokhoz a hitelpiaci kötvénybiztosítási csereügyletekhez (CDS), amelyek megbénították a vállalatot. Mint írta, a felelősök nagy része már távozott a cégtől, és megúszta a felelősségre vonást.

Az AIG prémiumbotrányának első nagyvad áldozata a The New York Times hasábjain hozta nyilvánosságra távozását posztjáról, az alelnök Jake DeSantis - aki nettó 742 ezer dollár prémiumot kapott - közölte, jutalmát teljes egészében jótékonysági célra fordítja. Azért költi jótékonysági célra, a válság miatt nélkülözők megsegítésére jutalmát és nem adja vissza a cégnek, mert nem akarja, hogy az eltűnjön az AIG vagy a szövetségi költségvetés homályában.

Nyílt levele szerint DeSantis nem bűntudatból adja vissza a jutalmát, amiért keményen megdolgozott. Sok alkalmazott ráadásul több, stabilabb cégektől kapott állásajánlatot is visszautasított az utóbbi félévben. Az sem motiválja a becsapott szakembereket, hogy az őket félrevezető Liddy iránti szívességből fizessék vissza a jutalmakat. A félelem a döntő: a New York-i főügyész megfenyegette őket, hogy közszégyen lesz a büntetésük.

A volt alelnök úgy érzi, a jutalmakat ígérő AIG becsapta, a politikusok pedig igazságtalanul támadják őket. Ezért adja fel állását. Mint írta, 11 évi elkötelezett szolgálat után távozik az AIG-től, mivel nem képes ellátni feladatát a jelenlegi működésképtelen viszonyok között. Bírálta a cég elnökét, amiért nem állt ki a pénzügyi részlegen dolgozó, a jelenlegi veszteségekért, a CDS-műveletekért nem felelős alkalmazottak mellett, nem védte meg őket a hamis, igazságtalan vádakkal szemben. Emlékeztetett arra, hogy az AIG elnöke március 13-án jóváhagyta a jutalmakat, nyilván egyetértett azokkal, a közfelháborodás után azonban már arra szólította fel a vezetőket, hogy fizessék vissza a prémiumokat.

DeSantis az AIG pénzügyi termékek részlegét irányította. A világelső biztosító elnökének, Edward Liddynek címzett levélben bírálta a biztosító első emberét, amiért az korábban beleegyezett a jutalmakba, a botrány kitörése után, kongresszusi meghallgatásakor viszont már "undorítónak" nevezte azokat.

Barack Obama elnököt és pénzügyminiszterét is éles bírálatok érték az AIG-botrány miatt. A 80 százalékban állami tulajdonú, szövetségi segélyekből életben tartott óriásbiztosítónál az utóbbi hetekben 165 millió dollár vezetői jutalmat fizettek ki. A cég tavaly szeptember óta 182,5 milliárd dollár állami segélyt kapott.