Vágólapra másolva!
A gazdasági visszaesés miatt egyre többen adják a fejüket kertészkedésre az Egyesült Államokban; még a first lady is veteményez a Fehér Ház kertjében.
Vágólapra másolva!

Az amerikai országos kertészeti társaság kutatása szerint idén várhatóan 43 millióra nő a "háztájival" rendelkező háztartások száma a tavalyi 36 millióról. Ez azt jelenti, hogy idén már az amerikai háztartások több mint harmada fog zöldségeskertet művelni, mondta Bruce Butterfield, a társaság munkatársa. A kertészkedők közül minden ötödik újonc, azelőtt sosem foglalkozott ilyesmivel.

Tíz amerikai közül nyolcnak van kertje, a többiek évi potom 20 dollárért bérelhetnek garantáltan "bio" területet a nemzeti parkok kezelésében lévő "közösségi kertekben". Egymillió amerikai ezt is teszi, és a fölmérés szerint további ötmilliónyian álmodoznak erről. A kerttulajdonosok többsége eddig a füvet nyírta, legföljebb virágot ültetett csak.

A kertészeti társaság vizsgálata szerint a konyhakertészkedők motivációi között előkelő helyen szerepel a takarékoskodás, és több mint harmaduk a recessziót is megemlítette a házi zöldségtermesztés okaként.

A fölmérés azt mutatja, egy átlagos amatőr kistermelő hetente öt órát tölt kiskertjében, és évente 70 dollárt költ a megélhetést könnyítő hobbira, miközben 530 dollár értékű zöldséget termel meg.

Egészségesebb és a pénztárcánknak is jobb, ha egyszer ilyen magasak az élelmiszerárak - magyarázta egy washingtoni kiskerttulajdonos, Nathan Seberry az AFP hírügynökségnek. Az 55 éves családapa krumplit, karfiolt, brokkolit termeszt darabka földjén. - A kiskert biztonságérzetet ad - mondja egy másik, fiatalabb kiskertész.

A családi életre is jótékony hatással van egy konyhakert, a családtagok több időt töltenek együtt. A kiskertek sikerében az is szerepet játszik, hogy a válság elharapózásával az emberek eleve egyre több időt töltenek otthon,mutatott rá a kutató.

Biztos akarok lenni abban, hogy a családunk egészségesen étkezik, és tényleg friss zöldséghez és gyümölcshöz jut hozzá - mondta nemrég Michelle Obama, az amerikai elnök felesége, miközben az első kapavágást tette a Fehér Ház pázsitján. Megígérte, hogy céklát nem ültet, mert azt a férje ki nem állhatja. Gyomlálni azonban a család minden tagjának kell, "akár tetszik, akár nem", adta ki az ukázt.