Csütörtök este gyengült egy kicsit a forint

Vágólapra másolva!
A forint szerényen gyengült, a többi közép-európai valuta erősödött csütörtökön este az euróhoz képest.
Vágólapra másolva!

A cseh korona délelőtt kétheti mélységbe esett az euróval szemben, mielőtt feljavult, mert a Cseh Nemzeti Bank a csütörtöki kamatdöntésével változatlanul hagyta alapkamatát, éppen a korona gyengesége miatt. Így tett hétfőn a Magyar Nemzeti Bank is. A térségben csak a Lengyel Nemzeti Bank enyhített szerdán, de csak negyed százalékponttal, ami végül is nem ártott különösebben a zlotynak.

Röviddel 21 óra előtt a bankközi devizapiacon az euró 301,65 forintot ért a szerda késő esti 301,35 forint után (ez 0,1 százalékos gyengülés a közös pénzzel szemben). Az euró 304,77 és 300,14 forint között mozgott eddig a nap folyamán. Ugyanekkor a dollár 222,96 forinton volt az előző napi 221,42 forint után (a dolláral szemben 0,7 százalékot gyengült a forint). A dollár 223,48 forint és 220,84 forint között ingadozott. Az euró 0,86 százalékkal 27,125 cseh koronára gyengült. Az euró 0,48 százalékkal 4,555 zlotyra süllyedt.