Az euróért aggódik a német pénzügyminiszter

Vágólapra másolva!
Az euró gyorsan vesztett értékéből péntek délelőtt, miután a német pénzügyminiszter, Peer Steinbrück aggodalmát fejezte ki a közös valuta jövője iránt. Ha nem veszik komolyan a maastrichti kritériumok stabilizáló hatását, az euró "bajba kerülhet" - állítja.
Vágólapra másolva!

"Németországnak mint az EU tagjának óriási érdeke fűződik a stabilitási és növekedési paktum hitelességéhez, amelyet, mint köztudott, egyesek nem vesznek túl komolyan. Ha nem veszik komolyan, akkor pedig kijelenthetem, hogy az euró egy napon bajba kerül, mind a hitelességét, mind a stabilitását tekintve" - mondta Peer Steinbrück német pénzügyminiszter pénteken, parlamenti felszólalásában.

Az EU 1997-ben, német követelésre elfogadott stabilitási és növekedési paktuma az euróövezeti tagság 1993-ra kidolgozott, úgynevezett maastrichti követelményeit cikkelyezte be és támogatta meg szankciókkal - egyebek közt azt a követelményt, hogy a tagországok államháztartási hiánya nem haladhatja meg a hazai össztermék (GDP) 3 százalékát.

A paktumot, francia és német követelésre, 2005-ben enyhítették, annyiban, hogy a túlzott deficit miatt az adott ország ellen indítandó eljárás során részletesen vizsgálni kell a túllépés okait, és el lehet tekinteni a közösségi büntetéstől, ha a túlzott hiánynak csupán ciklikus okai vannak, és a "határsértő" országnak hiteles programja és kilátása van a hiány megfelelő csökkentésére.

Az Európai Bizottság januárban idénre 4,0 százalékos, jövőre 4,4 százalékos összesített államháztartási hiányt jósolt az euróövezeti országoknak az össz-GDP-hez képest, a tavalyi, 1,7 százalékos hiány után. A brüsszeli bizottság szerint Németország hiánya az idén 2,9 százalékra, jövőre 4,2 százalékra nő a GDP-hez viszonyítva. Németország államháztartási hiánya tavaly a hazai össztermék 0,1 százaléka volt. Az EU bizottsága egyre-másra hagyja jóvá a tagországok gazdaságösztönző programjait, így valószínű, hogy a hiányról szóló előrejelzést hamarosan rontani kell - vélik elemzők.

Steinbrück megjegyzése után az euró 1,3460 dollárig gyengült a londoni bankközi piacon, és közép-európai idő szerint 11-kor 1,3465 dollárnál tartott, 0,0055 dollárral olcsóbban a csütörtöki késői értéknél.

Mások is figyelmeztettek már

Jacques Delors, az Európai Bizottság (EB) egykori elnöke a napokban azt mondta, elképzelhető, hogy az euró nem éli túl a jelenlegi gazdasági válságidőszakot, ha az erősebb tagállamok részéről megnő a gyengébbekre gyakorolt nyomás a gazdaságpolitika átalakítására, illetve az eurózóna elhagyására.

A német Capital című havilapnak adott interjújában a francia politikus kifejtette, a 16 eurózónás tagállam gazdasági kultúrája jelentősen eltér egymástól, így mindenek előtt több előzetes kommunikációra lenne szükség a kormányzatok részéről. Megjegyezte, elsősorban Németországnak kellene jobban együttműködnie.

Az 1985 és 1995 között az EB-t vezető Delors úgy vélekedett, a francia-német kapcsolatok nem igazán működőképesek, és a nem megfelelő együttműködés miatt megnőhet a veszélye a protekcionista politikák vonzóbbá válásának, ami aláásná az egységes európai piacot. Szerinte az EU túl lassan reagál a válságra.

Milton Friedman, a XX. század egyik legbefolyásosabb közgazdásza már az euró bevezetésekor arra figyelmeztetett, hogy egy komolyabb megrázkódtatás könnyen a közös valuta végét jelentheti.