A bizonytalanság gyengíti a forintot, 310-nél járt az euró

Vágólapra másolva!
"Mi az a forint?" - kérdezett vissza a megkeresett devizapiaci szakértő, amikor a reggeli forintesés hátteréről érdeklődött az [origo]. Az euró 310 forint közelébe gyengült a belpolitikai bizonytalanság hatására. Háromnegyed kilenckor 308, 23 forintot ért az euró.
Vágólapra másolva!

Gondi István, a Raiffeisen devizakereskedője szerint Bajnai Gordon jelölése csak fokozta a bizonytalanságot a piacon, ami miatt a kereskedők az euró vásárlásába és a forint eladásába kezdtek. Valószínűsíthető, hogy a kereskedők többsége már az előrehozott választásokra számított, ami nyugtatólag hathatna a politikai zűrzavarban.

A szakértő szerint újabb rekordok következhetnek a napokban, mára egyelőre 306-312 forint között várható az euró árfolyama. A Magyar Nemzeti Bank eszközeiben nincs változás, folytatja azt amit eddig is - legalábbis egyelőre.

A régiós devizák euróhoz mért gyengülése is szerepet játszhat a forint árfolyamának alakulásában. A lengyel zloty és a cseh korona is gyengüléssel kezdte a napot. Mint ismeretes, Csehországban is kormányválság okoz zavarokat.

Korábban épp ellenkező előrejelzések láttak napvilágot: Bajnai jelölését bizonytalanság-csökkentő hatásúnak vélték az MTI által megkérdezett elemzők. Az elmúlt hét miniszterelnök-jelölési játszmái nem hatottak különösebben a forint árfolyamára.