Erős visszaesés Európa tőzsdéin

Vágólapra másolva!
A nyugat-európai részvénypiacok hétfőn meredek visszaeséssel kezdték kiigazítani az utóbbi pár hét előretörését, amelyet makroadatokkal még nem támogatott " fellendülési spekuláció" táplált.
Vágólapra másolva!

A minibuborékot segített kiszúrni, hogy egy spanyol kereskedelmi bank állami segítségre szorult, az amerikai kormány elutasította a GM és a Chrysler autógyár eddigi szerkezetváltási terveit, és csőddel fenyegette a cégeket, az EKB elnökének európai parlamenti beszámolójából pedig kiderült, hogy az EKB egyelőre nem követi a Fed és a Bank of England példáját vállalati kötvények vásárlására. A fő vesztesek a bankok és az autógyárak voltak hétfőn.

A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 2,5 százalékos veszteséggel kezdte a napot, és előzetes adat szerint 3,6 százalékos veszteséggel 710,79 ponton végzett, 14,57 százalékkal alacsonyabban az év végi értékénél.

A múlt héten 2,7 százalékot nyert, az előző héten 2,25 százalékot nyert. Március 9-i záróértéke, 657,30 pont, a legalacsonyabb volt a jegyzés 1997. júliusi kezdése óta. A múlt hónapban, februárban hatodik hónapja volt vesztésben, ilyen hosszú sorozat utoljára 2002-ben volt. Tavaly 44,78 százalékot vesztett, a tavalyi év a legrosszabb volt a mutató történetében.

A nyugat-európai tőzsdezárás után a New York-i részvénypiacok fő mutatói közül a DJIA 3,48 százalékos, az S&P 500 3,43 százalékos, a Nasdaq piac összetett mutatója 3,34 százalékos veszteségben volt.

Hétfőn a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 előzetes adat szerint 119,12 pontos, 3,06 százalékos veszteséggel 3778,73 ponton zárt, 14,76 százalékkal alacsonyabban, mint év végén. Tavaly 31,33 százalékot vesztett.

A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 202,55 pontos, 4,82 százalékos veszteséggel 4001,00 ponton végzett, 16,82 százalékkal az év végi értéke alatt. Tavaly 40,37 százalékot vesztett.

Párizsban a CAC-40 109,10 ponttal, 3,84 százalékkal 2731,52 pontra süllyedt, 15,12 százalékkal elmaradva az év végi értékétől. Tavaly 42,68 százalékot vesztett.

A varsói tőzsde WIG20 indexe a nemzetközi tendenciákkal összhangban 3,64 százalékkal 1517,45 pontra gyengült. Elsősorban a pénzügyi papírok árfolyam csökkent, miután Spanyolországból az a hír érkezett, hogy az államnak valószínűleg mentőövet kell dobnia a pénzügyileg megrendült Caja Castilla-La Mancha (CCM) takarékpénztári hálózatnak, elsőként a spanyol pénzintézetek közül. A hírre a legnagyobb mértékben a BRE Bank esett, 9,49 százalékkal. A Mol árfolyama 7,27 százalékos nyereséggel 165,20 zlotyn zárt.