Kilőtt a forint egy piaci spekuláció miatt

Vágólapra másolva!
A európai jegybank esetleges intervenciójával kapcsolatos spekulációknak köszönhetően kilőtt csütörtök reggel a forint a bankközi devizapiacon.
Vágólapra másolva!

Az euróval kevéssel 9 óra után 298 forinton kereskedtek, szemben a hajnali 303 forint körüli értékkel. A magyar deviza már szerdán is remekelt, akkor 2,5 százalékos volt a magyar fizetőeszköz szárnyalása.

A dollár árfolyama 224 forintra esett, a svájci franké pedig 196 forintra ment le. A forinttal párhuzamosan erősödött a lengyel zloty is, és a cseh korona is izmosodott az euróval szemben.

A forint erősödését több ok is magyarázhatja, de minden bizonnyal az a legfontosabb, hogy piaci körökben olyan pletyka terjed, miszerint az Európai Központi Bank (EKB) eurót ad el a piacon régiós devizák ellenében, azaz korábbi álláspontján változtatva mégis beavatkozik a helyi pénzek védelmében.

Az esetleges EKB-intervenciót eddig senki nem erősítette meg, de nagy nyugati lapok is beszámoltak az ezzel kapcsolatos spekulációról.

Az egyik legbefolyásosabb üzleti oldal, a MarketWatch azt közölte, hogy Peter Bofinger, a német kormány gazdasági tanácsadója szerint az EKB-nak be kell avatkoznia a keleti devizák védelme érdekében, ha erre valóban szükség van, a frankfurti intézmény ugyanis az egyetlen, amelyik meg tudja menteni a régiót egy ázsiai-tipusú devizaválságtól.

Sörös Csaba, a Takarékbank elemzője reggel elemzésében azt írta, már a tegnapi erősödésben is jelentős szerepet játszott Barack Obama amerikai elnök azon, a londoni G20-csúcson tett nyilatkozata, hogy a bajba jutott fejtörekvő országoknak az eddigieknél mindenképpen nagyobb segítséget kell nyújtani, és szerinte ebben a kérdésben nincs véleménykülönbség a tárgyaló felek között.

Piaci források szerint arra is van esély, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) "fogja" a forintot, vagyis hogy a magyar jegybank nem csak szóval, hanem pénzzel is interveniál a forint védelmében. A Napi Gazdaság csütörtöki száma arról ír, hogy márciusban több intervenciógyanús helyzetet is lehett látni a piacon.