Vágólapra másolva!
A világon talán elsőként, a kínai feldolgozóipar újra növekedési pályára állt, legalábbis az ágazat egyik beszerzőmenedzser-mutatójának tanúsága szerint.
Vágólapra másolva!

A kínai feldolgozóipar hivatalos beszerzőmenedzser-mutatója márciusra 52,4 pontra emelkedett a februári 49,0 pontról, amely 50 pont alatt még visszaesést jelzett, közölték csütörtökön a kínai logisztikai és beszerzőszövetségben (CFLP). Ez a mutató azért számít hivatalosnak, mert a CFLP a kínai statisztikai hivatal számára készíti.

Eszerint a kínai feldolgozóipar hamar visszatért a növekedéshez ahhoz képest, hogy novemberben, az előző hónaphoz viszonyítva nagy visszaesést jelző 38,8 ponton, rekord mélységbe került a felmérés 2005-ös indítása óta. A mutató tavaly júliusban került első ízben 50 pont alá a felmérés történetében, vagyis a kínai feldolgozóipar - egy szeptemberi, átmenetinek bizonyult fellendüléstől eltekintve - nyolc hónapon át csökkent hónapról hónapra, mielőtt márciusban javulásnak indult.

Márciusban a fő mutatót a termelés és az új megrendelések nagy növekedést jelző részmutatói emelték meg - ezek már februárban is 50 pont fölött voltak -, miközben az exportmegrendelések, a teljesítendő megrendelések, az import és a beszerzési árak részmutatója további, habár csökkenő ütemű visszaesést jelzett.

Egy másik kínai feldolgozóipari beszerzőmenedzser-mutató, amely a CLSA értékforgalmazó számára készül, és előző nap, szerdán jelent meg, még a teljesítmény csökkenését jelezte márciusról is.

A kínai kormány ősszel közel 600 milliárd dollárt érő programot hirdetett, főleg infrastrukturális beruházásokra, a belső fogyasztás ösztönzésére. Az ipari termelés javulása és a belső hitelezés gyors növekedése arra vall, hogy a kormányzati segítség kezdi éreztetni hatását.

Kínában a kormány legalább 8 százalékos növekedést tart szükségesnek a társadalmi feszültséggel fenyegető, 20 milliósra növekedett munkanélküliség enyhítéséhez. Ezt az ütemet a kínai miniszterelnök az előző hónapban meg is ígérte, bár hozzátette, hogy "nagy nehézségek árán" teljesíthető. A fejlett országok pedig a kínai gazdaságtól, az ottani belső fogyasztás növelésétől remélnek húzóerőt a világgazdaság számára.

A Világbank a múlt hónapban 7,5 százalékról 6,5 százalékra csökkentette a kínai gazdaság - a világon a nagyságra harmadik - idei növekedésére szóló előrejelzését. Kína hazai összterméke (GDP) tavaly 9 százalékkal, 2007-ben 13 százalékkal bővült.