Chávez: Kudarc a G-20 találkozó

Vágólapra másolva!
Hugo Chávez venezuelai elnök szerint a G-20 országcsoport minapi londoni csúcstalálkozója a vártnál is rosszabb eredményt hozott.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A kapitalizmus értékei válságban vannak, a kapitalizmusnak véget kell vetni - jelentette ki a radikálisan baloldali politikus egy pénteken sugárzott interjúban.

A Teheránban tartózkodó Chávez "őrültségnek" nevezte, hogy 500 milliárd dollárt juttatnak olyan intézményeknek, mint a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank. "Pénzt adni ezeknek olyan, mint húst adni a keselyűknek, mert ezek a gonoszok süllyesztették el a világot" - mondta.

A pénzügyi piac szigorúbb szabályozásáról beszélnek, de ez haszontalan formalitás, mert lehetetlen megrendszabályozni a kapitalista rendszer pénzügyi szörnyszülöttjét, s ezt nem akarják belátni - jelentette ki.

Az elnök úgy véli, hogy a legnagyobb felelős az Egyesült Államok és Nagy-Britannia, mert ezek az országok erőltették rá modelljüket Európára és az egész világra. Chávez szerint a megoldás az, ha elveszik a hatalmat a piac istenétől, amely valójában ördög, és odaadják a társadalomnak.