Vágólapra másolva!
Hatalmas az érdeklődés a roncsprémium hétfőn indult, második köre iránt Szlovákiában. Az Autóipari Szövetség (ZAP) közlése szerint délelőtt tíz óráig már több mint 2500 régi kocsit adtak le a roncstelepeken.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A szlovák kormány a régi autók lecserélésére újakkal, a múlt héten különített el további 22,1 millió eurót. A régi autók lecserélésére az első körben szánt összeg - 33,2 millió euró - március 26-án fogyott el. A program március 9-én indult, s ennek keretében akár 2000 euróval is olcsóbban vásárolhatta meg új személygépkocsiját az a szlovák állampolgár, aki tíz évnél idősebb kocsiját leadta a roncstelepen.

A második körben módosultak a feltételek. Az állam 1000 euróval támogatja az új autó megvásárlását, ha az eladó is ad 1000 eurós árcsökkentést. A vevő tehát ismét 2000 eurót takaríthat meg.

A minisztérium számításai szerint a második körben mintegy 20 600 gépkocsira lesz elegendő az állami támogatás. Az alapfeltétel továbbra is az, hogy a 10 évesnél régebbi autót le kell adni a roncstelepen. Az új kocsi maximális ára továbbra is 25 ezer euró lehet.

Az első körben mintegy 22 100 régi kocsit cseréltek le állami támogatással.

A roncsprémium program az állam számára is hasznos. Nemcsak az autópark újul meg, aminek környezetvédelmi hatása van, hanem az államkassza is bevételhez jut. Az első körben az államkassza adóbevételei mintegy 4,8 millió eurót tettek ki.

Arról egyelőre nincs döntés, hogy érdeklődés esetén lesz-e további támogatási kör. Lubomír Jahnátek, ipari miniszter szerint erről a két kör tapasztalatai alapján határoz majd a kormány.