A Groupama Garanciáé a piac tizede

Vágólapra másolva!
A Groupama 9 milliárd, az OTP Garancia Biztosító pedig 79 milliárd forint díjbevételt ért el a múlt évben, a két társaság együtt a piac 10 százalékát reprezentálja, de cél, hogy az első három magyar biztosító közé kerüljön - mondta a két cég egyesülése alkalmából tartott sajtótájékoztatón Yann Ménétrier vezérigazgató hétfőn Budapesten.
Vágólapra másolva!

A Groupama múlt év szeptemberében vásárolta meg az OTP Garanciát, idén április 1-től olvadt egybe a két társaság, amely Groupama Garancia néven működik tovább, és 20 évre szóló stratégiai együttműködést kötött az OTP Bankkal. A fúzió 4-5 millió euróba került - tette hozzá a vezérigazgató. A két biztosító egyesített adózás utáni eredménye 11,5 milliárd forint volt 2008-ban.

A Groupama Garancia Biztosító 700 új üzletkötőt toboroz még idén, a második félévben új termékekkel lép piacra, és szeptembertől internetes szolgáltatásokat is indít. Terveik szerint a franciaországi gépjármű kárrendezést is meghonosítják Magyarországon és a régióban - mondta a tájékoztatón Jean-Francois Lemoux, a Groupama csoport nemzetközi vezérigazgatója.

A Groupama mezőgazdasági biztosításokra, egyesületi formában jött létre a múlt század elején Franciaországban. A díjbevétele a múlt évben 9,2 százalékkal 16,2 milliárd euróra, míg a működési eredménye 66,1 százalékkal 661 millió euróra emelkedett, az adózás utáni eredménye pedig 342 millió eurót tett ki. Magyarországon 1991 óta van jelen.

A Garancia Biztosító 1987-ben alakult, 1992 óta az OTP bankcsoport tagja. A fúzióval az egyesített biztosító tulajdonába került az OTP Garancia szlovák, bolgár és román leányvállalata is.

A Groupama 8 százalékos tulajdonrészt vásárolt az OTP Bankban is. Jelenleg a biztosítási termékek bankon keresztül történő értékesítésének az aránya 30 százalék körüli, de pár év múlva elérheti az 50 százalékot is - mondta Nagy Szabolcs Erik, a Groupama csoport közép-kelet-európai igazgatója.