Vágólapra másolva!
Szerényen emelkedett a kőolaj ára kedden reggel a hétfői másfél dolláros csökkenés után.
Vágólapra másolva!

Az amerikai könnyűolaj (WTI) 10 centtel 51,15, a Brent olajfajta 9 centtel 52,33 dollárra drágult. A szakértők azzal számolnak, hogy kedden elsősorban az értéktőzsdék trendjét követi a kőolaj ára.

A jegyzést az is befolyásolja majd, hogy miként alakult a múlt héten az amerikai olaj- és benzintartalék. Az ezzel kapcsolatos hivatalos adatot szerdán délután ismertetik. Elemzők egy kisebb csoportja szerint a múlt héten 2,1 millió hordóval nőtt az amerikai olajtartalék, amely már egy héttel korábban is 16 éves csúcson volt. A benzintartalék a prognózisok szerint 1 millió hordóval csökkent.