Vágólapra másolva!
Reggel a nyitás után gyengült, délután pedig erősödött a forint a bankközi devizapiacon. Az állampapírok piacán nagy volt az érdeklődés, a hozamok pedig csaknem 1 százalékkal estek egyetlen nap alatt a hozamgörbe hosszú végén.
Vágólapra másolva!

Az euró 296 forint körül kezdte a napot, majd kevéssel dél előtt 298 forint fölé ment fel a jegyzés, és innen fokozatosan erősödve délután 5 órakor 295,50 forint körül járt a kurzus. Este hét óra előtt viszont már 293-294 forint környékén ingadozott a magyar pénz. A dollár 223,30 forinton zárt, a svájci frank pedig 194,56 forinton fejezte be a napot.

"A forint piacán szerda délután egyértelműen volt erősödés, ami az amerikai tőzsdék jó kezdésének és a dollár gyengülésének volt a következménye" - fejtette ki Gondi István, a Raiffeisen Bank devizakereskedője, aki szerint ebből túl hozzú távú következtetést nem szabad levonni, mert gyakorlatilag nincs forgalom a piacon.

A szerdai nap érdekessége az volt, hogy nagy számban jelentek meg vevők az állampapírpiacon, ahol egyetlen nap altt csaknem 1 százalékkal mentek le a hosszú hozamok. Piaci kereskedők elmondták, hogy a piac teljesen el van torzulva, az eladói oldaon ugyanis egyelőre szinte senki sincsen, még az elvileg kibocsátói szerepet betöltő Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) is a vevők közé állt visszavásárlási aukciói révén.

Az utóbbi öt hét alatt az ÁKK több mint 300 milliárd forintnyi állampapírt vásárolt vissza, ebből szerdára 70 milliárd forint jutott. "A kötvénypiac most egyirányú utca" - mondták el a kereskedők, arra utalva ezzel, hogy most mindenki (főleg a nagy bankok és a külföldiek) vásárol a piacon. Elemzők szerint a hozamok esése ugyan jó hír, de mivel fundamentálisan nem indokolt, így nem feltétlenül lesz tartós. "Ameddig nem indulnak újra az aukciók, addig extrém volatilitásra kell felkészülni" - mondták a piaci kereskedők.

A hozamesés az ÁKK - zárás előtti - adataiban is látható. Az éven belüli papírok, vagyis a kincstárjegyek esetében a hozam 10-35 bázisponttal csökkent, az egy évnél hosszabb futamidejű papíroknál - államkötvényeknél - azonban még markánsabb volt a süllyedés. A három- és ötéves állampapír hozama 42, illetve 46 bázispontos hanyatlással 11 százalék alá esett. A tízéves kötvény hozama 40 bázisponttal 10,28 százalékra csökkent, a tizenöt éves papír pedig 38 bázispontos mínuszt könyvelhetett el, így 10 százalék közelébe került a hozama. A három- és ötéves kötvény hozama legutóbb február elején járt 11 százalék alatt, azóta előbbi papír járt 13 százalék feletti szinteken is.