Vágólapra másolva!
A magas hozamú kockázati kategóriába sorolt nyugat-európai cégadósok közel 30 százaléka is hátralékba kerülhet törlesztéseivel a következő két évben, áll a Standard and Poor's kedden Londonban közzétett előrejelzésében. Egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Moodys Investors Service globális szinten is a vállalati adósi minőség meredek romlásáról számolt be, és további hanyatlást jósol.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

Az S&P átfogó keddi prognózisa szerint a romló gazdasági környezet, a rossz vállalati eredmények és a gyengébb lábakon álló cégek korlátozott tőkepiaci hozzáférése miatt az idén, sőt valószínűleg jövőre is folytatódik a nem fizetővé válások számának gyorsuló növekedése, amely már 2008 negyedik negyedében megkezdődött.

A hitelminősítő jelenleg azzal számol, hogy az általa spekulatív - vagyis befektetési szint alatti - kategóriába sorolt nyugat-európai cégadósok közül az idén 90-112 állhat le adósságai törlesztésével. Ez azt jelentené, hogy az S&P által adósosztályzattal vagy adóskockázati értékeléssel nyilvántartott 765 nyugat-európai vállalat 11,7-14,7 százaléka válna nem törlesztővé 2009-ben.

A Standard & Poor's keddi londoni elemzése szerint 2010-ben is még hasonló mértékű nem törlesztővé válási arány várható e vállalati adósi körben. A cég azt írta, hogy már a tavalyi év végén is "drámai" mértékben megugrott a hátralékossá váló spekulatív osztályzatú európai cégek száma és az érintett adósság értéke. Az S&P kimutatása szerint 2008 negyedik negyedévében 22 vállalat állt le adósságának törlesztésével; a nem teljesítővé vált cégadósság értéke abban a három hónapban 26,8 milliárd euró volt.

Az előző három negyedévben összesen 12 nyugat-európai cég vált nem fizetővé, 5 milliárd euró adósság után, vagyis a tavalyi év egészében a Standard & Poor's listáján magas hozamú besorolással szereplő vállalatok közül összesen 34 került hátralékba, 31,8 milliárd euró adóssággal. Ez a cégek számát tekintve 4,5 százalékos nem teljesítési aránynak felelt meg, ami több mint a háromszorosa a 2007-ben mért aránynak, áll a hitelminősítő keddi londoni összesítésében.

A Moody's ugyancsak Londonban közzétett, globális szintű összefoglalója szerint az idei első negyedévvel zárult tizenkét hónapban 7,0 százalékra nőtt a nem fizetők aránya az e cég által spekulatív kategóriába sorolt cégadósok körében a 2008 végén mért 4,1 százalékról. A globális vállalati adósi minőség meredek romlását jelzi, hogy a tavalyi első negyedévvel zárult egy évben még alig 1,5 százalék volt a hátralékossá váló cégadósok aránya, áll a Moody's elemzésében.

A hitelminősítő előrejelzési modellje azt valószínűsíti, hogy a nem törlesztő cégadósok aránya 2009 utolsó negyedévében tetőzik, 14,6 százalékon, és 2010 első negyedében is még 11,7 százalék lesz éves szinten. A Moody's az idei év végére a spekulatív osztályzatú amerikai vállalati körben 13,5, Európában 21,2 százalékos nem törlesztői arányt jósol.
A nemzetközi hitelminősítői gyakorlatban a spekulatív adósosztályzatú vállalatok törlesztési teljesítménye a globális vállalati szektor egészségi állapotának fő mércéje, mivel a befektetésre ajánlott - főleg magas, "A" kategóriás - besorolású cégek egyrészt igen ritkán válnak nem fizetővé, másrészt egyre kevesebb az ilyen osztályzatú vállalati adós.