Március óta óriásit nyertek az EU-tőzsdék

Vágólapra másolva!
Az európai részvények árfolyama 22 százalékkal emelkedett március óta, és növekedésnek indult néhány fontos nyersanyag kurzusa is. A mélypont után talán elindult a krorrekció.
Vágólapra másolva!

Az európai részvényeket tömörítő Dow Jones Stoxx 600 Index 22 százalékkal emelte értékét az elmúlt hónap óta. Március 9-én még 12 éves mélyponton volt az index, amely most kedden délig az előző kereskedési naphoz képest több mint 2,2 százalékot nyert és 192 pontig emelkedett. Ezt a Bloomberg elemzői azzal magyarázzák, hogy visszatért az optimizmus a piacra, és a befektetők bíznak a fellendülésben, ami akár még idén bekövetkezhet.

Az MSCI Asia Pacific Index negyedik napja folyamatosan emelkedik, ami szintén jó hír, miközben a réz és a cink tavaly október óta a legmagasabb árfolyamát érte el a Londoni Fémtőzsdén (LME).

A réz árának növekedését magyarázza többek között az is, hogy Kína importja ebből a színesfémből 14 százalékkal ugrott márciusban, ami rekordnak számít. A réz háromhavi szállításra 366 dollárral nőtt Londonban, ami 8 százalékos ugrás. Jelenleg így egy tonna réz 4925 dollárba kerül. Ez október 20. óta a legmagasabb érték. Az ólom 52 dollárral drágult, ami 3,7 százalékos emelkedés, és elérte a tonnánkénti 1455 dollárt az ára - ez október 14. óta a legmagasabb kurzus. A nikkel is emelkedett a fémtőzsdén.

Az európai vállalati kötvények bedőlésének biztosítási díja csökkent, vagyis a befektetők most kevésbé félnek egy vállalati csődhullámtól Európában.

A jen és a dollár árfolyama is emelkedésnek indult, ami furcsa módon nem kedvező hír, hiszen mindkét deviza menedéknek ígérkezik a befektetők számára, ha véget érne a tőzsdei árfolyamok emelkedése. Márpedig az amerikai és a japán pénz éppen ezért növeli értékét, mert a spekulánsok arra számítanak, hogy a tőzsdei rali nem lesz tartós - írja a Bloomberg.

Egy kormányzati jelentés szerint például a kínai gazdaság egy évtizede a legalacsonyabb mértékben növekszik majd, amikor közlik az erről szóló hivatalos adatokat.

A jen 1 százalékkal erősödött az euróhoz képest, árfolyama kedden 132,43-at érte el a közös pénzhez képest. A dollár 0,7 százalékkal növelte értékét az euróhoz viszonyítva, és 1,3277-et kértek belőle egy euróért.