Tűnnek el a befektetők Kínából

Vágólapra másolva!
Meredeken zuhantak ez év első negyedében a külföldi tőkebefektetések Kínában. A kereskedelmi minisztérium adatai szerint a közvetlen működőtőke befektetések 20,6 százalékkal 20,78 milliárd dollárra estek.
Vágólapra másolva!

Itt találja a válsággal kapcsolatos összes hírt!

A múlt év azonos időszakában a működőtőke befektetések még több mint 61 százalékkal növekedtek. Azóta a nemzetközi pénzügyi válság hatására folyamatos az ütem lassulása, mivel a külföldi cégek óvatosabbakká váltak, és romlott a likviditásuk is. Tavaly október óta már visszaesés volt tapasztalható a külföldi befektetések értékében, márciusban már a hatodik hónapja tartott a csökkenés. A múlt hónapban 9,5 százalékos visszaesést mértek éves szinten.

A márciusi visszaesés már kisebb mértékű volt, mint az év első két hónapjában tapasztalt csökkenés. Kedvező jel az is, hogy a márciusban befektetett 8,4 milliárd dollárnyi külföldi tőke október óta a legnagyobb összegű befektetés. A szakértők mindezek alapján azonban még korainak tartják, hogy fordulatról lehessen beszélni, hogy visszatért volna a külföldi cégek Kína iránti érdeklődése. Változást a szakértők szerint az hozhat, ha asz első negyedévi makrogazdasági adatok jelzik, a kínai gazdaság kedvező állapotban van a globális válság ellenére is.

Hétfőn közölt adatok szerint márciusban a kínai ipar 8,3 százalékkal termelt többet, mint tavaly márciusban. Ez az ütem még jócskán elmarad a tavaly ilyenkor mért, 15-16 százalékos éves növekedésektől, de fordulatot jelez ahhoz képest, hogy tavaly július óta hónapról hónapra lassult az ipari termelés növekedése, januárban és februárban már 3,8 százalékra. A kínai kormány ősszel közel 600 milliárd dollárt érő programot hirdetett, főleg infrastrukturális beruházásokra, a belső fogyasztás ösztönzésére.